A meghirdetettek szerint a mai napon, délben került sor a Pénzcentrum.hu családi kassza szimulációs játékának lezárására, így végre véglegesíthettük a rangsort. (A játékkal továbbra is lehet játszani, a döntések azonban mostantól már nem számítanak bele a pontversenybe.)
A meghirdetettek szerint a mai napon, délben került sor a Pénzcentrum.hu családi kassza szimulációs játékának lezárására, így végre véglegesíthettük a rangsort. (A játékkal továbbra is lehet játszani, a döntések azonban mostantól már nem számítanak bele a pontversenybe.)
A verseny lezárásánál korántsem volt könnyű dolgunk, ugyanis a játékban összesen csaknem 5,300 olvasónk vett részt, így némiképp változtatnunk kellett eredeti elképzeléseinken. Mivel a kiemelkedően magas játékosszám miatt sokan holtversenyben végeztek az első helyen, eleve lehetetlenné vált, hogy az első helyezett automatikusan megnyerje az LCD-tévét.
Összességében az első helyezettek közül is ki kellett sorsolnunk azt a 25 játékost, aki részt vehet a november 3-i (pénteki) nyereményátadó rendezvényünkön, melyet 15:00 órától tartunk az Adina Apartment Hotel-ben (Bp., XIII. Ker. Hegedűs Gyula u. 52-54.). A rendezvényen - az azonos eredmények ismeretében - sorsolással kerülnek kiosztásra a következő nyeremények:
- egy LG LCD televízió,
- egy 200 ezer forint értékű egyszeri díjas életbiztosítás 10 éves futamidővel a Victoria-Volksbanken Biztosítótársaságok felajánlásával,
- 5 db egyéni balesetbiztosítás 1 évre kedvező meghosszabbítási lehetőséggel a Victoria-Volksbanken Biztosítótársaságok felajánlásával,
- Egy Eten M500-as PDA a Macropolis felajánlásával
- 3 db 2 fős borhétvége egy éjszakás szállással, reggelivel és vacsorával a Szent Gaál Kastély felajánlásával
- 5 db 2 fős hétvégi uszoda és wellness bérlet (szállás nélkül) az Adina Apartment Hotel Budapest felajánlásával
A fenti 16 nyereményt az alábbi listán szereplő 25 meghívott játékos közül a rendezvényen megjelenők között sorsoljuk ki. A meghívottak névsora a következő: (az érintett játékosokat természetesen e-mailben is értesítjük)
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Gorondy Máté
Szegedi Zoltán
Kósa Zoltán
Mellényi Zoltán
Theisz Gyorgy
Tarján Andrea
Pöstyéni Mariann
Benyes Krisztián
Mohácsy Rita
Kicska András
Szasz Dora
Domonkosné Szajcz Anita
Zórity Róbert
Rausch Tamás
Barkóczy Attila
Gulyás Zoltán
Kemenes Iván
Eberhardt Csaba
Orgován Györgyné
Czúcz Dénes
Márkus Kata
Vörösváczki Linda
Branyine S. Katalin
Gáspár Balázs Ferenc
Dr. Csabina Katalin
Minden játékosunknak köszönjük a részvételt és reméljük sikerült tartalmas, hasznos szórakozási lehetőséget biztosítanunk az elmúlt hónap során. Végül, de nem utolsó sorban szeretnénk kiemelni támogatóink fontos szerepét, a Volksbank, a Victoria-Volksbanken Biztosítótársaságok és a Fundamenta Lakáskassza jelentősen hozzájárult a játék létrejöttéhez, csakúgy mint a fentebb említett nyereményadó szponzorok.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







