A Lidl kiskereskedelmi áruházlánc feladva nagyszabású piachódító terveit végleg kivonul a Balti-államokból és áruba bocsátja az eredetileg az áruházai felépítésére szánt telkeket - nyilatkozta a német cég egy alkalmazottja, aki nevének eltitkolását kérte.
A Lidl kiskereskedelmi áruházlánc feladva nagyszabású piachódító terveit végleg kivonul a Balti-államokból és áruba bocsátja az eredetileg az áruházai felépítésére szánt telkeket - nyilatkozta a német cég egy alkalmazottja, aki nevének eltitkolását kérte.
A kiskereskedő, amely 2002-ben kezdeményezte a leányvállalatának bejegyzését Litvániában, eddig hivatalosan csak az eladásokat jelentette be. De több, a cég alkalmazottjával hasonló véleményen lévő elemző, a kivonulás fő okát az egyre erősödő piaci versenyben, és ezzel a szűkülő litván piacban látja.
A híresztelés valódiságát erősítheti, hogy nem ez lenne az első ilyen kivonulás a Balti- államok valamelyikéből, a Lidl még júliusban jelezte, a kormány határozott kívánsága ellenére eláll az észtországi terjeszkedés megvalósításától. Az akkori és a mostani döntés értelmében is a Lidl anélkül hagy el célországokat, hogy ott valójában piacra lépett volna.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







