A miniszterelnök legutóbbi blog-bejegyzésében, beszámolt a bécsi látogatásáról és bepillantást nyújtott a protokoll színfalai mögé.
Az államfő, a miniszterelnök, a Házelnök, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke - együtt távoztak az országból áll a miniszterelnök naplójában.
"Nem tudom, volt-e korábban olyan alkalom, hogy valamennyi közjogi méltóság, az államfő, a miniszterelnök, a Házelnök, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke is azonos időpontban, azonos rendezvényre sietve, egyidejűleg távozott volna külföldre. Tegnap ez történt. Tegyük hozzá, hasonló fogadtatásban volt részünk a másik oldalon, a teljes osztrák politikai elit kivonult, hogy megmutassa, fontos neki Magyarország, fontos neki a magyar forradalom.
Öt óra körül értem Schüssel kancellárhoz. Nyugodtnak, erősnek, optimistának láttam, bár alig két héttel ezelőtt rendkívül váratlan választási vereséget szenvedett. "
Majd beszámolt a látogatás részleteiről és a protokoll nehézségeiről.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
"Magyarország bécsi nagykövete, Horváth István egészen remek programot állított össze. Közel 3000 embert nyert meg ennek a jó négyórás esti köszöntésnek. Zsúfolásig tele volt a bécsi kiállítóközpont talán legnagyobb színházterme. Rövid, 5 perces beszédeket mondtunk, majd egy fergeteges műsor következett: a Nemzeti Filharmonikusok Kocsis Zoltán zongorajátékával egy Mozart darabot, majd Kocsis vezényletével Bartók Táncszvitjét adták elő, később pedig az Állami Népi Együttes teremtett igazi fesztiválhangulatot. A hűvös protokollszabályokat feledve Heinz Fischer államfő és Schüssel kancellár is önfeledten tapsolt egy-egy szám végén, "bravó" bekiabálásokkal mutatták ki tetszésüket. Egyébként is nagyon nehéz megtartani a régi hagyományokban gyökeredző, klasszikus diplomáciai szabályokat. Amikor sportminiszter voltam, állandóan szenvedtem attól, hogy a mérkőzéseken képtelen voltam hűvös protokolláris távolságtartással figyelni az eseményeket. Feltüzelt a verseny és a mérkőzés, és mindig azon kaptam magam, hogy épp olyan lelkesen szurkolok, nem egyszer kiabálok, mint bárki más a nézőtéren, majd gyorsan megpróbálok diplomatikusan viselkedni, de ez nem könnyű.
Elmúlt már 10 óra mire a program végetért. Utána még egy rövid fogadás - fél-háromnegyed óra - , majd rövid, informális beszélgetések sokasága következett az osztrák államfővel, a kancellárral, Paul Lendvaival, azaz a Magyarországot 1956-ban vagy talán '57 januárjában elhagyó, Ausztriában és általában a német nyelvterületen hihetetlen megbecsülésnek és elismerésnek örvendő Lendvai Pállal."
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







