Nem várható komolyabb visszaesés a téli és kora tavaszi szezonban az utazási irodák várakozásai szerint, a legújabb desztinációk között megtalálható Mexikó - írja a Világgazdaság.
A lap Molnár Gabriellát, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) elnökét kérdezte meg, aki elmondta, hogy már kialakult az erre az időszakra utazást időzítők közönsége, sőt, a legtöbb utazásszervező forgalombővülést remél.
Az utazási irodák kínálatában a sítúrák mellett egzotikus utak, és városlátogatások is szerepelnek. Az idei újdonság Mexikó, amely a legtöbb utazásszervező kínálatában szerepel. A Malév pedig bejelentette, hogy charterjáratokat - Boeing 737-eseket - indít.
A Malév Air Tours - Krucsai Zsolt ügyvezető igazgató elmondása szerint - ennek megfelelően új terméket alakított ki, melynek célpontja Mexikó. Ezek mellett elérhetővé vált Thaiföldön Koh Chang is. A városnéző utak kínálata is bővült, már szerveznek utakat Dublinba és Reykjavíkba is.
Az IBUSZ Utazási Irodák Kft. saját területén érzékeli a fejlődés lehetőségét. Komora Zoltán turisztikai igazgató bemutatta új desztinációként Mauritiust, Mexikót és Jamaicát. A szilveszterre vonatkozó utazási kínálat is változatos, komplex programokat ajánl.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Földi Katalin kereskedelmi vezető elmondása alapján a Chemol Travel is forgalomnövekedést vár. Új célpontok kerültek bevezetésre náluk is, elérhető a mexikói Cancún, és Pekingben is eltölthetőek lesznek az ünnepek. A Szilveszter Európában is eltölthető, az utazási iroda Lisszabonban kínál ünneplési lehetőséget.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







