Mai sajtóinformációk szerint alternatív gazdasági program készül ellenzéki oldalon. Az ellenzék javaslata is a kiigazítást állítja középpontban. A Magyar Nemzet információi szerint a program elemei igen közel állnak a CEMI által idén tavasszal készített azonnali intézkedéssorozathoz. A program sokkal erősebb kínálat oldali elemeket tartalmazhat, mint a kormány Új egyensúly programja. Az új
Mai sajtóinformációk szerint alternatív gazdasági program készül ellenzéki oldalon. Az ellenzék javaslata is a kiigazítást állítja középpontban. A Magyar Nemzet információi szerint a program elemei igen közel állnak a CEMI által idén tavasszal készített azonnali intézkedéssorozathoz. A program sokkal erősebb kínálat oldali elemeket tartalmazhat, mint a kormány Új egyensúly programja.
Az új program az ellenzék részéről mindenképpen egyfajta indikációnak tekinthető, hogy valamiféle készülődés van a kormányzásra. Ennek realitását nem kívánjuk értékelni, de a bizonytalanságok ellenére sem tartjuk most valószínűnek, hogy hónapokon belül előrehozott választások legyenek. A kormánykoalíció tagjaiban az érezhető belső feszültségek alapján is feltehetően nagyobb a "felelősség", minthogy kiadják kezükből a hatalmat.
Az ellenzéktől eddig komplex gazdasági programot nem láthattunk, a politikusok inkáb csak felvillantottak néhány olyan intézkedést, mely a lakosság többségének, a vállakozásoknak külön-külön kedvező. Ilyen az adócsökkentés, a nyugdíjemelés, az új Széchenyi program stb. Ezekből igazán nem rajzolódott ki, hogy a most 10%-os államháztartási hiány hogyan fog rövid időn belül csökkenni, illetve a sokat hiányolt nagy elosztórendszerek reformja hogyan, milyen elvek mentén valósul meg. Azt senki sem hiheti, hogy az átalakításokat úgy meg lehet valósítani, hogy azzal semmilyen érdekcsoportot nem sért.
A Magyar Nemzet azt írja, hogy az ellenzéki program sok vonásában hasonlíthat a CEMI által a parlamenti választások előtt készített intézkedéscsomaghoz. Ha az ellenzék felelősségérzetet akar sugározni a lakosság illetve a befektetők felé, akkor egy program megalkotása aligha hagyható ki.
A Gyurcsány-csomagot eddig is sok kritika érte elsősorban annak növekedést visszafogó hatása miatt. A CEMI a kínálati oldalt segítő javasolt intézkedéseivel ebbe az irányba kevsébé tűnik sérülékenynek, azonban a szociális juttatásoknál a most ismert kormányprogramhoz képest lényegesen szűkmarkúbb.
A CEMI tanulmány is utalt rá, hogy ördögi körben van a magyar gazdaság, melynek legfontosabb tünetei, hogy a magas államháztartási hiány magas adóteherhez vezet, ami alacsony foglalkoztatottságot és a lehetőségektől elmaradó gazdasági növekedést von maga után. Ebből a negatív spirálból ki kell törni ahhoz, hogy elkerülhető legyen a forint jelentős leértékelődése és a gazdasági növekedés nullára csökkenése. A program egyik hangsúlyos eleme a foglalkoztatottság növelése, illetve részben ehhez kapcsolódóan az adózás bázisának növelése.
A CEMI szakértő a költségvetési deficit tartós csökkentéséhez 5 fő tényezőt látnak szükségesnek:
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
1.) az állami alkalmazottak bruttó béreinek 2 évre történő befagyasztása
2.) az államiszektorban dolgozók létszámának közel 100 ezer fővel való csökkentése
3.) a vizitdíj bevezetése és a gyógyszerkiadások visszafogása
4.) a munkaerő-tartalékok mozgósítása
5.) az adórendszer átalakítása
A GDP mintegy 5-5.5%-át kitevő 1000-1300 milliárd forintos hiánycsökkentés egy új, önmagát erősítő pozitív kör beindítását tenné lehetővé. A pozitív spirál azt jelenti, hogy a csökkenő államháztartási hiány az adók további csökkentését teszi lehetővé, mely a foglalkoztatás-növekedésen keresztül a GDP-növekedés gyorsulását hozza. Az elkerülhetetlen államháztartási reform kiadáscsökkentő hatásai mellett az európai viszonylatban kiugróan alacsony foglalkoztatási ráta növelése kulcskérdés hazánkban a gazdasági potenciál kiaknázása szempontjából.
Az alábbi táblázat a program kiigazító részének főbb számszerűsített intézkedéseit mutatja:

-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








