4 °C Budapest

Botrányos túlszámlázás - Évekig verték át az ügyfeleket!

Pénzcentrum
2006. szeptember 28. 05:30

Majd 70 millió fontjába (1,9 milliárd forintjába) került a túlszámlázási botrány az ír pénzügyi óriásnak, az Ailled Irish Banknak (AIB), fegyelmi eljárást mégsem indítanak a vállalaton belül - jelentette be a vállalatvezetés tegnap.

A legfontosabb hírek, a napi hírzaj nélkül.
Elindult a Pénzcentrum heti hírlevele, a Turmix.

Az ír pénzügyi szektort érintő sorozatos botrányok közül ez rázta meg legjobban a nagyvállalatot, amelynek most nagy árat kell fizetni azért, hogy éveken keresztül a jogosnál több költséget számolt fel a pénzváltó szolgáltatást igénybe vevő ügyfeleknél.

A bankcsoport ügyvezető igazgatója elégedettségét fejezte aziránt, hogy a vizsgálatokat ilyen gyorsan befejezték, és bocsánatot kért mind a saját, mind a személyzet nevében a sajnálatos eseményekért, valamint ígéretet tett arra, hogy a közeljövőben olyan új eljárásokat fejlesztenek majd ki és rendszereket alkalmaznak majd, hogy ez mégegyszer ne fordulhasson elő.

A bankot arra kötelezték, hogy első körben 34,2 millió fontot fizessen ki ügyfeleinek, és további 11 millió fontnyi kártérítés folyósításáról döntöttek tegnap. A 65,8 millió fontból fennmaradó részt, vagyis 20,6 millió fontot jótékonysági célokra fordítják majd, ez azoknak az ügyfeleknek járt volna, akiket nem tudtak azonosítani. Ha azt vesszük figyelembe, hogy a vállalat a tavalyi évben 1,7 milliárd fontnyi profitot produkált, a kártérítés végösszegének kifizetése sem jelenthet problémát.

A legfontosabb hírek, a napi hírzaj nélkül.
Elindult a Pénzcentrum heti hírlevele, a Turmix.
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. november 30. kedd
András, Andor
48. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2021
Fenntartható befektetések, piaci lehetőségek: varázsszó az ESG
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. november 30. 14:35