Házi „bake rolls” fillérekből: így készül, egyszerűbb és ár-érték bajnok - bake rolls házilag recept
Az eredmény nemcsak ízletes, hanem jóval kedvezőbb árú is, mint a bolti változat.
Jelentősen emelkedhet az idén is a élelmiszerek ára az utóbbi hónapokban. Júliusban az árszint már 7.2%-kal haladta meg a decemberit, az egy évvel korábbinál pedig Az élelmiszerek áralakulását az infláció szempontjából az MNB is tüzetesen vizsgálja. Az alábbiakban a központi bank szakértője fejti ki véleményét. Az értékelés a portfolio.hu szakértői fórumából származik. További részletek, illetve
az inflációs folyamattal kapcsolatos elemzések, értékelések ott elérhetők. Olvasóink számár a lehetőség is adott, hogy a szakértőkhöz kérdéseket intézzenek.
Érdemes kettéválasztani az élelmiszereket a feldolgozottság szempontjából (nem feldolgozott vs. feldolgozott) - vélekedik Gyenes Zoltán közgazdasági elemző. A feldolgozatlan élelmiszerek (nyers húsok, tojás, liszt, zöldség, gyümölcs) ára 2001-2004 között lényegében nem változott, 2005-ben mintegy 10 százalékkal nőtt, az idén pedig további 15-20 százalék közötti növekedés várható. Bár ennek a termékcsoportnak a súlya a fogyasztói kosárban csak 6 százalék, mégis az idei várható átlagos 3.8 százalékos infláció negyede ehhez a termékkörhöz köthető! Az áremelkedésben számos tényező szerepet játszhat(ott), amelyek közül az egyik leglényegesebb vélhetően a kínálat relatív alacsony szintje, ami részben az időjárás számlájára írható. Talán meglepő módon ebben a körben a külkereskedelmi forgalom a termelés/fogyasztás szintjéhez képest alacsony, pl. a zöldségek-gyümölcsök esetében a hazai fogyasztásnak rendszerint kevesebb, mint 10 százaléka származik külföldről.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy azokban az években, amikor nálunk valamilyen okból alacsony a kínálat, akkor az import képes-e az áremelkedést féken tartani. Az MNB vizsgálatai azt mutatják, hogy a jelenlegi magyar árszint ezen termékek esetében jellemzően még mindig alacsonyabb, de legalábbis nem lényegesen magasabb, mint a környező országokban.A szállítási költségeket is figyelembe véve tehát egyelőre csak igen korlátozott körben várható, hogy az import termékek leszorítanák a hazai termékek árát. Talán ez is az oka annak, hogy a magyar feldolgozatlan élemiszer árak volatilitása többszöröse az Európában általában megszokottnak. Van persze kivétel is, hiszen például a nyers sertéshúsárak igen jól együttmozognak az európai árakkal.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az aktuális előrejelzésben az MNB szakértői stábja azzal számol, hogy a jelenlegi feldolgozatlan élelmiszer árszint jövő év elejéig fennmarad, majd 2007 tavaszán kismértékben (kb. 5 százalékkal) csökken is, ahonnan 2008 végéig egy mérsékelt (1-2 százakos) növekedés valósulhat meg. A 2007 eleji árcsökkenés feltételezése mögött az áll, hogy a jelenlegi árak serkentőleg hathatnak a jövő évi kínálat alakulására, emellett átlagos időjárási feltételeket tételeznek fel.
Ami a feldolgozott élelmiszereket illeti, ezek esetében 2006 elejéig másfél éven keresztül az árak stagnálását figyelték meg. Ebben a piaci/kereskedelmi árversenynek, a stabil forint árfolyamnak, illetve a feldolgozatlan élelmiszerek moderált áremelkedésének lehetett a legnagyobb szerepe. Mára a helyzet gyökeresen megváltozott: a vállalati felmérések szerint a piaci verseny már kevésbé fékezi az áremelkedést mint korábban, ami a növekvő költségek (energiaárak, importárak, nyers élelmiszerárak, bérköltségek) fogyasztói árakba való begyűzűződését egyre valószínűbbé teszi. Ez állhat amögött, hogy az elmúlt három hónapban - a korábbi árstabilitással szemben - mintegy 3 százalékkal nőttek a feldolgozott élelmiszerárak. A következő hónapokban még számos termék esetében várható jelentős áremelkedés (pl. feldolgozott hústermékek, kenyér/péksütemények), utána pedig a feldolgozott élelmiszerek esetében a maginflációhoz közeli áremelkedéssel számol az MNB.
Az eredmény nemcsak ízletes, hanem jóval kedvezőbb árú is, mint a bolti változat.
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.


