14 °C Budapest

Polcpénzből épülnek a hipermarketek - Mennyi az annyi?

Pénzcentrum
2006. augusztus 24. 11:00

Minden évben alku tárgyát képezi a polcpénz a kereskedők és a beszállítók között, az összeg nagysága pedig attól is függ, hogy az adott lánc hány áruházat akar még Magyarországon építeni.

Minden évben alku tárgyát képezi a polcpénz a kereskedők és a beszállítók között, az összeg nagysága pedig attól is függ, hogy az adott lánc hány áruházat akar még Magyarországon építeni - írja a Magyar Nemzet.

A multik beruházásaik egy részét tehát a magyar beszállítókkal fizettetik meg. A legtöbb pénzt a hipermarketek tartják vissza: itt több mint 10%-os is lehet a sarc, míg a szupermarketek megelégszenek 5-8%-os levonással. A diszkontok ennél is kevesebb pénzre tartanak igényt, sőt előfordul, hogy egyáltalán nem vonnak le semmit, mert a legolcsóbbak szeretnének lenni.

A polcpénz tartalmazza az úgynevezett listázási díjat is, a termelőnek tehát már azért is fizetnie kell, hogy a multikhoz beszállíthasson.

Ha a beszállító azt szeretné, hogy áruja szemmagasságba kerüljön, még többet kell fizetnie. Több olyan cég is van, mely évente 10-20 milliárd forint értékű árukészletet forgalmaz a hipermarketeken keresztül, tőlük 1-2 milliárd forintot is levonhatnak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A termelők szerint a helyzet az új kereskedelmi törvénnyel sem változott, pedig a beszállítók abban bíztak, a multik legalább felére csökkentik majd a polcpénzt.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem