13 °C Budapest

Veszélyek az euró előszobájában - kell-e sietni?

Pénzcentrum
2006. augusztus 23. 07:00

Gyurcsány Ferenc tegnapi tájékoztatóján 2007-2009-es idősávot jelölt meg az ERM-II rendszerbe való belépésre. A miniszterelnök bejelentése kicsit nehezen értelmezhető, és kockázatosnak tekinthető amellett, hogy konkrét euró bevezetési céldátum nincs az euróra, de ennél talán még nagyobb probléma, hogy csak igen homályosan látszik az a pálya, amely a nominális feltételek teljesítését jelenti a

közös pénzhez.

A konvergencia programban megjelölt makrogazdasági pálya szerint Magyarország legkorábban 2009-ben teljesítheti a maastrichti feltételek költségvetési hiányra vonatkozó részét, ugyanakkor ekkor még csak éppen csökkenő adósságrátával kell számolnunk. Emiatt is igen kétséges lehet, hogy az inflációs kockázatokat is figyelembe véve meglennének-e az objektív feltételei, hogy 2011-ben lehetőség legyen az euró bevezetésére. Ha azonban nem reális lehetőség az euró 2011-es bevezetése, akkor megítélésünk szerint igen kockázatos lenne az ERM-II-be belépni.

Elvileg az ERM-II rendszerbe belépő országoknak nem kell teljesíteni a maastrichti kritériumok egyéb vonatkozásait, de gyenge fundamentumok esetén erős kockázatot vállalnak fel az árfolyam fenntarthatóságát illetően. Az ERM-II rendszerben egy árfolyamsávban kell tartani a nemzeti deviza árfolyamát, a sáv közepét leértékelni nem lehet. Ha egy devizát az ERM-II-ben támadás ér, és esetleg nem sikerül a sávhatárokon belül tartani az árfolyamot (leértékelésre van szükség), az jelentős hitelesség-veszteséget okoz.

Az említett 2007-2009-es sávból legnagyobb esélye a 2009-es dátumnak lehet, ugyanakkor az említett ambiciózus deficitpálya, a 2010-es választások "felpuhulási" kockázata mellett ehhez is jelentős bátorság kell.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A piac jelenleg 2013-2016 közötti euró bevezetési dátummal számol.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem