19 °C Budapest

Közel 7% deficitcsökkentés, de miből?

Pénzcentrum
2006. augusztus 23. 08:00

A konvergencia program által az idei évre előrejelzett államháztartási hiány elérheti a GDP 10.1%. A deficitcsökkentő lépésekkel a kormány ezt 2009-re 3.2%-ra kívánja mérsékelni, mely közel 7%-os lefaragást jelenti. Egyfajta hüvelykujjszabály, hogy 1-1.5% körül van az a mérték a megszorításoknál (éves szinten), amit a gazdaság jelentősebb nehézségek nélkül elbírhat (természetesen különbségek az

egyes szektorok között lehetnek), de itt több mint 2%-os átlaggal van dolgunk.

A konvergencia program által az idei évre előrejelzett államháztartási hiány elérheti a GDP 10.1%. A deficitcsökkentő lépésekkel a kormány ezt 2009-re 3.2%-ra kívánja mérsékelni, mely közel 7%-os lefaragást jelenti. Az első években a hangsúly a konvergencia program szerint a bevételek növelésén, az elvonás fokozásán lesz, míg 2009-hez közeledve az arányok megfordulnak, és inkább a kiadáscsökkentés okozná majd a deficit mérséklését.


A program tehát összességében 7%pontos deficitcsökkentéssel számol. Igyekeztünk magyarázatot keresni, hogy mi állhat ezen 7%pont mögött, miből adódik ez az érték, ennek következtében milyen területeket érinthet leginkább a kiigazítás.

A konvergencia programban erre vonatkozóan egy kiemelt tételt találtunk számszerűsítve, ez pedig a közszféra folyó működési kiadásait jelenti. A közszféra egészének működési kiadásai a terv szerint GDP jelenlegi 18.4%-áról 2009-re 15.2%-ra mérséklődnek. Ezen belül is az áruk és szolgáltatások vásárlásának GDP arányos mértéke 1.3%ponttal mérséklődik, míg az elbocsátások és a bértömeg gazdálodás bevezetése 1.9%-ot spórolhat a béreknél és járulékaiknál (a járulékoknak természetesen a bevételeket is korrigálni kell). Ezzel gyakorlatilag 3.2%-ot megmagyaráztunk, marad még közel 4%.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A kamategyenlegnél 2009-re a 2006-osnál magasabb negatívum szerepel, itt tehát spórolni nem tudunk. Marad még a beruházások visszafogása, az esetleges reformokhoz kapcsolódó megtakarítások (ha lesznek), illetve a bevételek növeléséhez kapcsolódó kb. 1.2%.

Amint az első ábrán is látható volt, hogy a kormány tehát összességében a kiadások (újraelosztás arányának) mérséklésével kívánja a hiányt csökkenteni, de a jelentősebb tételek inkább távolabbra esnek a jelentől, ami magasabb kockázatot jelent a felpuhulás irányába. Amikor lassul a gazdaság, a kiadások visszafogása általában lényegesen nehezebb, mint élénkülő konjunktúra esetén. 2009 már választások előtti év, amely szintén elgondolkodtató. A jövedelemelvonásban mutatkozó 0.6%pontos mérséklődésnél itt (2009) arra következtethetünk, hogy megindulhat az adóemelések után egy érezhető adócsökkentési program a kiadások további tervezett lefaragása mellett.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm