Házi „bake rolls” fillérekből: így készül, egyszerűbb és ár-érték bajnok - bake rolls házilag recept
Az eredmény nemcsak ízletes, hanem jóval kedvezőbb árú is, mint a bolti változat.
Ma tette közzé a KSH az Ecostattal közösen készített első negyedéves GDP-növekedési gyorsbecslést. A 3.6%-os bővülési ütem lényegesen elmarad az elemzői konszenzus 4.2%-os, illetve az első negyedéves 4.6%-os ütemétől. Az elmaradásnak technikai oka is volt, a munkanapok száma kettővel kevesebb a bázisidőszaknál. Emellett is meglepő azonban a lassulás annak tükrében, hogy hazánk legfőbb
külkereskedelmi térsége (euró-zóna) a vártnál gyorsabban, több éves csúcssebességgel növekedett ugyanebben az időszakban.
A KSH egyelőre csak gyorsbecslést adott, a részletes adatokra szeptember 8-ig várni kell. Addig is azonban igyekeztunk néhány mutatót megnézni, mely alapján a lassulás okai sejthetővé válhatnak. Az alábbi ábrák arra utalnak, hogy a második negyedéves növekedésben lefelé húzó tényező a kifulladó építőipari termelés (magas bázishatás, kifutó útépítési projektek), az ipari termelés, illetve a kiskereskedelmi forgalom bővülésének lassulása.
Előállítási oldalról biztosan a lassulás irányába hatott az építőipari termelés alakulása. Amint az alábbi ábrából is látható, a tavalyi magas bázis oda vezetett, hogy a volumenindexek már negatívak voltak áprilisban és májusban.


Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az eredmény nemcsak ízletes, hanem jóval kedvezőbb árú is, mint a bolti változat.
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.


