Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint rossz pályán halad a magyar gazdaság. A Gyurcsány-csomag tükrében egyre több a kérdőjel, hogy akár 2013-ban euró legyen hazánkban. Az adóemelések helyett az újraelosztást kellene csökkenteni. Szükséges a bürokrácia mérséklése, a foglalkoztatás növelése. "Valahogy sikerült elérnünk, hogy mindig 5-6 évre vagyunk az eurótól. Attól is félek,
Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint rossz pályán halad a magyar gazdaság. A Gyurcsány-csomag tükrében egyre több a kérdőjel, hogy akár 2013-ban euró legyen hazánkban. Az adóemelések helyett az újraelosztást kellene csökkenteni. Szükséges a bürokrácia mérséklése, a foglalkoztatás növelése.
"Valahogy sikerült elérnünk, hogy mindig 5-6 évre vagyunk az eurótól. Attól is félek, hogy 2013-as dátum -amit most a piac áraz -, szintén nem elérhető. Olyan a gazdaság pályája, ami nem vezet el a 2013-as euróhoz." - mondta Járai a 60 éves forintról szervezett banki konferencián. Az elnök véleménye szerint "addig, amíg a magyar gazdaság nem versenyképes, addig nem lenne szabad bevezetni az eurót, ehhez egy más (a Gyurcsány-csomagtól eltérő) programra lenne szükség."
Járai szavai erős kritikának értékelhetők a kormányzat alakulóban levő gazdaságpolitikájával szemben. A jegybankelnök elképzelései az egyensúly megteremtésének módjáról eltérnek az "Új Egyensúly" programban megfogalmazottaktól. Feltehetően a gazdasági növekedés lassulása, a foglalkoztatási problémák várható fokozódása és a magas infláció lehetnek azok, ami Járai kritikájának fő mögöttes érvei lehetnek.
Az MNB elnöke a választások előtt mint egy külső bíráló/tanácsadó bizottság véleményező tagja részt vett egy politikai erőktől független gazdasági program megalkotásában (CEMI tanulmány). Ez az anyag elsősorban a gazdasági növekedés ösztönzésén (racionálisabb adóteher elosztás, az élőmunka adminisztratív terheinek csökkentése stb.), a foglalkoztatás bővítésén, valamint a kiadások csökkentésén illetve átstrukturálásán keresztül képzelte el az egyensúly helyreállítását. A kormány új gazdasági programja ettől eltérő utat választott, a program legnagyobb kockázata a növekedés érdemi lassulása (jövőre 2% körüli GDP bővülés).
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A piac jelenleg 2013-2014 körüli euró bevezetési dátumot áraz. A hivatalos cél egyelőre továbbra is 2010, de kormányzati körökből is egyre többet lehet hallani, hogy reális céldátum kell a hitelesség miatt. Ez feltehetően a konvergencia-program frissített változatával együtt várható szeptemberben. Egyes információk szerint egy időre akár a konkrét céldátum is eltűnhet, inkább csak sávos indkációk lesznek.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







