Kínai lapértesülések szerint a távol-keleti ország egyik szoftvercége sikeresen megfejtette az internetes telefónia területén úttörőnek számító Skype kódját, így egy olyan programot hozott létre, mely szinte ugyanazt a szolgáltatást tudja nyújtani. Az újításnak viszont veszélyei is vannak...
A kínai kliensprogram jelenleg még nem rendelkezik minden funkcióval, így nem képes megmutatni, hogy mely ismerőseink vannak elérhető állapotban és még nem lehet üzeneteket küldeni sem. A hírek szerint a hiányosságokat pár héten belül bepótolják, de ez már mindenképpen csak finomhangolásnak tekinthető, hiszen gondoljuk csak el, hogy a kínaiaknak sikerült egy zárt rendszerrel megteremteniük az interoperabilitást!
Szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy a kínai cég nem fair módon versenyez, hiszen a hívások a Skype hálózatát terhelik, mely így könnyen összeomolhat. A Skype-ot egy vagyonért megvásároló eBay számára rossz hír, hogy az ismeretek birtokában a kínai kormány akár képes is lehet kizárni a Skype hívásokat a hagyományos hálózatokból, egyelőre azonban ezt nem tervezik...
A beszámolók szerint az utánozásban mesteri céget már a 3 legnagyobb instant Messaging szolgáltató is megkereste...
FRISS HÍREK
Több friss hír
Erről ne maradj le!
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
NAPTÁR
Tovább
2026. június 30. kedd
Pál
27. hét
Június 30.
A magyar szabadság napja
Június 30.
Aszteroida világnap
Ajánlatunk
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.
Vásárlás legolvasottabb
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. június 30. 15:30

Pénzcentrum | 2026. június 30. 14:30

Agrárszektor | 2026. június 30. 15:29




