A nyár közeledtével újraindul a balatoni vállalkozók panaszáradata, a legfrissebb felvonásban a Népszabadságot biztosították arról, hogy most már biztosan sokan lehúzzák a rolót, nincs tovább túlélés. Az árak várhatóan nem emelkednek idén a magyar tengernél. Lássuk, mire számíthatunk!
Előrejelzések szerint az idei nyár szinte teljesen alkalmatlan lesz nyaralásra, a rossz időjárás pedig sok partmenti vendéglátót és kereskedőt arra késztet, hogy ki se nyisson. A néhány százezer forinttól 1.5-2 millióig terjedő bérleti díjakat alacsony forgalom mellett szinte képtelenek kigazdálkodni a vállalkozók.
Tavaly az esős idő miatt rengeteg foglalást töröltek, augusztusban pedig a bejelentkezett turisták elmaradása mellett jellemzően még a szállóvendégek is hazautaztak.
A balatoni vállalkozók most úgy tűnik, tényleg összefognak és forrásaikat egyesítve lépnek majd fel a tó marketingelése érdekében. Mindez persze kevés lehet, ha az idő rossz, az emberek inkább a horvát tengerpartra mennek és nyakunkon a foci-vb, mely gyakorlatilag kihúzza a programból a júniust.
A kiutat a wellness- és gyógyszállók jelenthetik, ezeknek ugyanis nincs különösebb foglaltsági gondjuk.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. augusztus 16.
2026. augusztus 15.
2026. augusztus 15.
2026. augusztus 15.
2026. augusztus 14.
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 16. vasárnap
Ábrahám
33. hét
Augusztus 16.
A hontalan, kóbor állatok napja
Ajánlatunk
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.
Vásárlás legolvasottabb
1
2
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. augusztus 16. 11:59

Pénzcentrum | 2026. augusztus 16. 10:33

Agrárszektor | 2026. augusztus 16. 12:01



