17 °C Budapest

Titkolózik a Tesco - Nagy átverés készül a háttérben?

Pénzcentrum
2006. május 8. 05:30

Egyre többen beszélnek a Tesco "hazájában", Nagy-Britanniában a vállalat sötét ügyeiről, várhatóan a versenyjogi hatóságok is vizsgálatot indítanak, ugyanis többeket egyre komolyabban foglalkoztat annak a gyanúja, hogy a cég titokban földbankot hozott létre és megveszi a kiskereskedelmi fejlesztésekre alkalmas telkeket versenytársai elől.



Ezzel önmagában talán nem is lenne baj, ám a területeket továbbértékesítik olyan szerződéses megkötésekkel, hogy az elkövetkező 25 évben nem létesülhetnek rajtuk kiskereskedelmi egységek. Ezzel elvágják versenytársaik terjeszkedési útját és korlátozzák a versenyt.

A vállalat vezetése tagadja, hogy létesítettek volna külön egységet a fenti feladatok ellátására, a hivatalos álláspont szerint a telkeket mindig saját célú fejlesztésre vették, csak sokszor végül meggondolták magukat. A korlátozó passzusok pedig állítólag a helyi hatóságok kérésére kerültek bele a szerződésekbe.

A Föld barátai nevű szervezet képviselői szerint azonban egyértelmű, hogy a Tesco mindenkit átver, hogy mesterségesen korlátozza a versenyt.
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem