A tervek szerint tavasztól már mobiltelefonon is vásárolhatnak autópálya-használati jogosultságot az autósok, vagyis már nem muszáj sorban állniuk ezért az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt. ügyfélszolgálati irodáiban vagy a benzinkutaknál.
A szükséges beruházásokra vonatkozó adatok még nem állnak rendelkezésre. Ezt a költség-, illetve megvalósíthatósági tanulmány ismeretében lehet majd meghatározni, ezek elkészítését most tervezi az UKIG. A beruházás összege természetesen függ a rendszer kiterjedtségétől, a megtérülés pedig emellett a díjszintektől is, de persze még ezek meghatározása is a jövő zenéje. Az UKIG szakembere ezzel kapcsolatban annyit mondott el, hogy egy ilyen hosszú távra tervezett rendszer beruházási és üzemeltetési költsége bőven az elfogadható mértéken (a bevont utak és járműkategóriák számától függően a keletkező bevételek 10-15 százalékán) belül van.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







