Ritkán fordul elő, de amikor megtörténik, szinte mindig tragédiával fenyeget. Magyarországon öt év alatt 23 személyi sérüléses balesetet okoztak a forgalommal szemben haladó autók.
Ismét lesz villamosvágány a Váci úton és a Bajcsy-Zsilinszky úton, amivel jelentősen csökkenhet az autósforgalom é 3-6 perccel csökkenhet az eljutás a Nyugati térhez az észak-pesti térségből.
A BKK keddi sajtótájékoztatóján nagy bejelentést tett: a tervek szerint visszaépítik visszaépítik a villamosvágányokat a Váci úton és a Bajcsy-Zsilinszky úton, összekötve ezzel a most a Lehel térig közlekedő észak-pesti 12-es és 14-es, valamint Deák térig közlekedő dél-budai 47-49-es villamosokat.
A belváros autóforgalma napi kétezerrel csökkenhet, és az észak-pesti térségből 3-6 perccel csökkenhet az eljutás a Nyugati térhez.
A BKK úgy kalkulál, hogy a második félévben, valószínűleg az utolsó negyedévben már meg is köthetik a tervezési szerződést. Ha minden zökkenőmentesen megy, akkor 2027-re készülhet el az a kiviteli és tenderdokumentáció, ami alapján a kivitelezési közbeszerzést ki lehet majd írni - tudósított a 444.hu.
Címlapkép: MTI/EPA/Christopher Neundorf
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







