Összegyűjtöttünk több olyan ajánlatot, ahol 10 ezer forint alatt megszállhatsz februárban.
Budapestiek figyelem! Városszerte elterelések és lezárások várhatóak, mutatjuk merre ne menj!
Változások lesznek Budapesten a közúti és a közösségi közlekedésben is holnap a Magyarország-Csehország válogatott mérkőzés miatt.
Megváltozik vasárnap a közúti és a közösségi közlekedés egyaránt a fővárosban a Magyarország-Csehország válogatott labdarúgó mérkőzés ideje alatt – tájékoztatta a Budapesti Közlekedés Központ az MTI-t. Az eseményt szeptember 10-én, vasárnap rendezik meg a Puskás Arénában, a mérkőzés pedig este hat órakor fog kezdődni. A stadion környékén azonban már 15:30-tól számos közlekedési változásra, lezárásra kell számítani. A korlátozott parkolási lehetőségek miatt pedig a BKK azt kéri a szurkolóktól, hogy a helyszínt közösségi közlekedéssel közelítsék meg.
Ennek érdekében a mérkőzés előtt, illetve azt követően a megszokottnál sűrűbben indul az M2-es és M4-es metró, valamint az 1-es villamos - tették hozzá. A tájékoztatás szerint, a stadionba a Dózsa György út felől és a Stefánia út felől lehet belépni. Ugyanakkor a stadion gyalog nemcsak a Puskás Ferenc Stadion metróállomástól, hanem hasonló eljutási idővel a Keleti pályaudvartól, a Verseny utcán át is megközelíthető.
Fontos még, hogy 16 és 22 óra között lezárják az autós forgalom elől a Dózsa György utat a Thököly út és a Kerepesi út között, a Verseny utcát és az Istvánmezei utat, illetve 19:50 és 20:30 között a Stefánia utat a Thököly út és a Hungária körút között, valamint az Ifjúság útját a Dózsa György út és a Stefánia út között.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







