Kevesebb magyar autós parkol a bécsi repülőtér közelében, miközben a pozsonyi légikikötő utasforgalma közel megduplázódott.
Amíg számos európai országban, többek között Magyarországon, már hetekkel, akár hónapokkal ezelőtt eltörölték a beltéri maszkviselést, addig közvetlen szomszédunkban mostanáig érvényben volt.
Szlovákiában csütörtökön lépett életbe az új szabály, melynek értelmében már nem kötelező az FFP2-es arcmaszkok viselése zárt térben, mivel egyre javul a koronavírus okozta járványhelyzet. „Már csak az egészségügyi intézményekben és az idősotthonokban marad kötelező az FFP2-es maszk viselése, mégpedig a személyzet és a látogatók számára” – tájékoztatott Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter.
Ján Mikas tisztifőorvos azonban hozzátette, amennyiben valakinek pozitív a koronavírus-tesztje, továbbra is öt napra izolálnia kell magát, a következő öt napban pedig maszkot kell viselnie. „A karanténban tartózkodás ekkor már nem lesz kötelező” – egészítette ki a főorvos. Kivételt jelentenek azok az esetek, mikor a háziorvos rendeli el a karantént. Mikas azt is elmondta, hogy bár a maszkviselés már nem lesz kötelező, továbbra is fontos a rizikós csoportok, az idősek, a krónikus megbetegedésben szenvedők és azok számára, akik nincsenek beoltva.
A járványügyi intézkedések enyhítése lehetővé teszi, hogy a kulturális rendezvények két év után ismét korlátozások nélkül valósuljanak meg Szlovákiában.
A kulturális minisztérium közleményben tudatta, hogy az arcmaszkok viselése már nem lesz kötelező, csak ajánlott, a vendéglátóipari egységek kül- és beltereiben, valamint a tömegrendezvényeken. A tárca emlékeztetett, hogy a vendéglátóipari egységekben és a tömegrendezvényeken amellett, hogy úgynevezett alap üzemmód van érvényben, a létszámkorlátozást és az üzemidő korlátozását is eltörölték.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







