A Budapest–Belgrád vasútvonal fejlesztésével összhangban változik a közlekedési rend.
Akár napok, de egy hét is eltelhet, mire kiemelhetik a szerda este a Dunába süllyedt sétahajó roncsait a búvárok - mondta Sopronyi Richárd, a Diving Island Kft. ügyvezető igazgatója.
Az ipari búvár elmondta, a Duna jelenleg is árad, s az előrejelzések szerint ez még akár jövő keddig is így maradhat. Jelenleg a Duna vízszintje két méterrel magasabb annál a megengedett mértéknél, amiben még dolgozhatnak a szakemberek - fűzte hozzá. A nagyon erős sodrás és víznyomás a búvárok számára életveszélyes körülményeket teremtenek, ezért ilyenkor meg sem próbálják a leereszkedést.
Többnyire egyébként egy pontonhoz rögzítik magukat a búvárok (ezért van a helyszínen a honvédség pontoneleme), majd a fenéken kúszva közelítik meg a roncsot. A látótávolság a Dunában még alacsonyabb vízállás esetén is nulla, ezért csak tapogatózni tudnak a szakemberek. A búvárok feladata ilyenkor, hogy felmérjék a roncs pontos helyét és rögzítsék azokat a drótköteleket, amelyekkel majd kiemelik a hajótestet - mondta Sopronyi Richárd, hozzátéve, a szakemberek ilyenkor csak kívül dolgoznak, hiszen nagyon kockázatos lenne bemenni egy sérült hajóba.
A művelet sikeréhez legalább négy-öt ember munkájára van szükség, közülük csak egy fő a búvár, míg a többiek segítők, illetve irányítók. A konkrét üggyel kapcsolatban megjegyezte, vélhetően nagyon gyorsan süllyedt a folyóba a sétahajó, így azoknak, akik nem a fedélzeten tartózkodtak, valószínűleg esélyük sem volt kijutni. Szerda este legalább heten meghaltak, amikor összeütközött két hajó a Dunán a Margit híd közelében, és az egyik elsüllyedt. Az elsüllyedt Hableány turistahajón 35-en tartózkodtak: 22 nő, 12 férfi és egy gyermek. A kapitányon és a matrózon kívül a többiek turisták, illetve idegenvezetők.
Tovább csúszhat a Gellért és a Rác fürdő újranyitása: ez az új céldátum, ha végre megkapják a hitelt
A gyógyfürdők 60 millió eurós hitelkérelmét ugyan elutasította a kabinet, de a felújítások előkészítése ennek ellenére folytatódik.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








