A Borbás Marcsi szakácskönyve című sorozat 314 epizód után véget ér, de a műsorvezető már több új produkciót is bejelentett.
Jól fogynak a már december elseje óta megvásárolható 2019-es éves országos és megyei e-matricák, a hónap első felében a tavalyi 19 ezer darabhoz képest már 23 ezer kelt el belőlük.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére elérhető kényelmi szolgáltatás lehetővé teszi, hogy az autósok az érvényességi idő kezdete előtt megvásárolják gépjárművükre a következő évre szóló úthasználati jogosultságukat. Mivel a 2018-ra váltott országos és megyei változatok 2019. január 31-ig használhatóak, az új matricák beszerzésére két teljes hónap áll rendelkezésükre a hazai díjköteles úthálózaton gyakran közlekedőknek.
A szaktárca a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-vel együttműködve folyamatosan igyekszik könnyíteni a vásárlás feltételeit. Az elővételi lehetőség kedvező fogadtatásra talált, egyre népszerűbb az autósok körében. December első felében 8 ezer országos és 15 ezer megyei jogosultság kelt el elővételben. A 2019-es megyei e-matricák közül a Pest megyeiből fogyott a legtöbb, de a legkeresettebbek közé tartoznak a Fejér és Győr-Moson-Sopron megyei változatok is.
A 2019-es jogosultságok érvényességi ideje 2019. január 1-től 2020. január 31-tart, így a 2018 decemberében elővételben értékesített e-matricák is csak az újévtől jogosítanak fel a díjköteles utak használatára. A kényelmi szolgáltatás több időt biztosít a matricák megvásárlására, ezzel enyhíti a korábban január végén kicsúcsosodó vásárlási rohamot.
Az országos éves jogosultságok ára hetedik éve változatlan, a megyei matricák a 2015-ös bevezetés óta a rendkívül kedvező, 5000 forintos áron szerezhetőek be. A NÚSZ Zrt. és partnerei által forgalmazott időalapú termékek díjai 2019. január elsejével sem módosulnak.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az ematrica.nemzetiutdij.hu oldalon az autósok gyorsan, egyszerűen, kezelési költség nélkül vásárolhatják meg e-matricájukat, és máshol el nem érhető kényelmi szolgáltatásokat vehetnek igénybe. Az ügyfelek ezen kívül a NÚSZ ügyfélszolgálati irodáiban, viszonteladó partnereinél, sms-ben vagy mobil applikáción keresztül is vehetnek e-matricákat.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







