Április 22-én tetőzik a Lyridák meteorraj, az esti órákban pedig egy ritka égi együttállás is megfigyelhető lesz – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
Ezen a hétvégén már hivatalosan is beindult a strandszezon. Ez azonban nem csak a sütkérezést és a fürdőzést jelenti, hanem a tömegben elvegyülő alkalmi tolvajok szezonját is.
A strandolók, általában úgy gondolják, a legtöbb, amit tehetnek, hogy egy nagy törülközővel letakarják holmijukat a füvön. De vajon feltűnik- e bárkinek is, ha pár perc múlva nem a tulajdonos pakolászik fütyörészve a csomagok között? Hogy egy fürdőzéssel töltött nap kellemetlensége maximum a leégés legyen, strandolóknak nem árt nyitott szemmel járni - hívja fel a figyelmet közleményében az MSN védelem.
Bár a medence partján töltött órák célja a pihenés, mégsem hunyhatunk szemet a látszólag céltalanul lézengő, gyanús személyek fölött. Utólag szinte lehetetlen elkapni a tolvajokat, a telefonok a használt készülékek boltjában végzik, a megkárosítottak pedig több órát bosszankodhatnak az okmány-irodában, mire minden iratukat pótolni tudják.
Át kell gondolni, mit viszünk magunkkal
Pár órát ki lehet bírni a legdrágább iphone és tablet nélkül is. De nem feltétlenül van szükség több tízezer forintra és bankkártyára. Sajnos előfordult már, hogy egy fürdőzőtől úgy lopták el autójának slusszkulcsát és a forgalmi engedélyt is, hogy tömegközlekedéssel érkezett. Így nemcsak azon idegeskedett, hogy pótolnia kell azokat, hanem az sem volt biztos, hogy autója még a ház előtt parkol, mire hazaér.
Ha valami véletlen folytán mégis nálunk marad bármilyen nagyobb érték, akkor majdnem minden strandon van tároló, ahol megőrzik és felelősséget vállalnak értékeinkért.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Sajnos nem szokás szóba elegyedni idegenekkel, pedig, ha szóba elegyedünk a szomszéd törülközőn tanyázó, mellettünk labdázó családdal, és kölcsönösen odafigyelünk egymás holmijára, máris nyugodtabban telik a nap.
Hasznos megoldás lehet a strandszéf
Értékeink tárolására megoldás a saját strandszéf, melyben biztonsággal tárolhatjuk az értékeinket. Az elemmel működő széf zárható és egy biztonsági kábellel egy nagyobb tárgyhoz, például egy napozóágyhoz rögzíthető. Ha a széfet feszegetni kezdik vagy akár csak egy kicsit is elmozdítják helyéről, azonnal 110 decibellel jelez a beépített riasztó, így a tolvaj rögtön lelepleződik. A strandszéf nagyjából 11 400 forint.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








