Engedély nélküli taxizás: még szigorúbb büntetések lesznek

MTI
2016. április 29. 20:30

Az engedély nélkül taxizók az eddiginél súlyosabb szankciókra számíthatnak a jövőben - jelentette be Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.


Az államtitkár elmondta, a kormány szerdán elfogadott egy kományrendeletet, amely több kormányrendeletet módosít, illetve több törvény módosítására tesz javaslatot.

A javasolt egyik szigorítás szerint 9 büntetőponttal sújthatják a járművezetőt a személygépkocsis szolgáltatás engedély nélküli végzése esetén, az ismételt szabálysértés pedig újabb 9 büntetőponttal jár, ami automatikusan maga után vonja a jogosítvány visszavonását legalább hat hónapra.

A jogellenes tevékenységhez használt jármű első alkalommal is kivonható fél évre a forgalomból, ezt úgy szigorítanák, hogy három évre is levehetnék a rendszámát annak, akit ismételten tiltott taxizáson kapnak.

A diszpécserszolgálat a jövőben a tevékenység engedély nélküli végzésén túl akkor is 300 ezer forintra bírságolható, ha maga legálisan működik, de olyan személy számára nyújt diszpécserszolgáltatást vagy utazásszervezést, aki önmaga nem jogosult a taxitevékenységre.

A járművezető 200 ezer forintra büntethető, ha nem tudja bemutatni a személyszállító szolgáltatáshoz közvetlenül kapcsolódó szolgáltatásra kötött szerződést. Például, ha valaki egy szállodával vagy repülőtérrel kötött megállapodás alapján végzi ezt a tevékenységet, kizárólag számukra nyújthatja a szolgáltatást, és köteles a háttérszerződést magánál tartani.

A tervezett változásokkal azok a sofőrök is szankcionálhatóvá válnak, akik személygépkocsi személyszállító engedély kiváltásával próbálják legalizálni szabályszegő tevékenységüket - mondta az államtitkár. Az utóbbi hetek ellenőrzései szerint ugyanis uberező taxisok erre hivatkozva váltottak ki személyszállító engedélyt háttérszerződés hiányában is.

Az Országgyűlés a javaslat elfogadása esetén felhatalmazást adhat a szakhatóságoknak a bírság ellenére ismételten engedély nélkül végzett diszpécsertevékenység korlátozása érdekében a követelményeknek nem megfelelő szolgáltatást biztosító, vagy azt népszerűsítő elektronikus adat ideiglenes hozzáférhetetlenné tételére. A honlapok, alkalmazások blokkolása 365 napra szólhat.

Fónagy János hangsúlyozta, a kormány intézkedésének célja kizárólag az, hogy a jogellenes tevékenységet megakadályozza. A kormány továbbra is támogatja az innovatív megoldásokat, és ösztönözni kívánja elterjedésüket. Hozzátette, a januártól folytatott számos taxis egyeztetés eredményeként már több taxis társaság rendelkezik olyan okostelefonos applikációval, ami hasonló az Uber által használthoz, vagy azonos vele.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az államtitkár elmondta, felkérik a taxis érdekképviseleteket, szakmai szervezeteket, továbbra is tegyenek javaslatokat a személytaxi területét érintő szabályozásra. Hozzátette, az NFM május 2-ra meghívott közel húsz érdekképviseletet, szakmai szervezetet, hogy konzultáljanak a javaslatokról.

A törvényjavaslatot hétfőn nyújtják be a parlamentnek, amit a képviselők három hét, egy hónap alatt elfogadhatnak. A bírságot tartalmazó szabályok a közzétételt követő 31. nap után léphetnek hatályba.

Fónagy János kérdésekre válaszolva elmondta, kevesebb, mint tíz rendszámot vettek le szabálytalanságok miatt. Hozzátette, több tucat ellenőrt rendeltek fel vidékről. Felhívta a figyelmet, egy ellenőr csak egy ellenőrzést végezhet, mert az Uber azt kizárja a szolgáltatásból, aki felfedi kilétét. Az államtitkár szerint az ellenőrzéseknek van eredménye, mert az Uber információik szerint az elmúlt másfél-két hónapban már nem fogadott új utast, csak azokat, akiknek a telefonszáma, bankszámlaszáma benne van a rendszerükben.

Adóellenőrzésből több mint 200 volt, és több mint 100 esetben szabtak ki bírságot. A javaslat nem tartalmazza az online pénztárgépek bevezetését a taxisoknál, ezt is megvitatják majd velük - mondta az államtitkár.

A taxisdemonstrációkkal kapcsolatban úgy fogalmazott: bízik abban, a taxisok túlnyomó többsége nem a balhéban érdekelt, hanem a problémák megoldásában. A kormány az alkotmányos keretek között igyekszik a taxisok versenyegyenlőségét biztosítani, kiszorítani a jogellenesen tevékenykedőket, a taxisoknak ugyanakkor korszerűsíteniük kell tevékenységüket - hangoztatta.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az NFM 2016 eleje óta folyamatosan tárgyal a taxisok érdekképviseleteivel és szakmai szervezeteivel, és már több intézkedés történt az azonos feltételek megteremtése érdekében.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm