Bár Szingapúrtól São Paulóig rengeteg metropolisz támaszkodik a magyar fejlesztésre, a hazai fővárosban eddig elmaradt az áttörés.
Budapest ikonikus cukrászdái, a Ruszwurm és a Korona kávéház jövője kérdésessé vált, miután jelentős tartozás halmozódott fel az önkormányzattal szemben. Böröcz László polgármester célja, hogy a helyek megmeneküljenek, de a végrehajtási eljárás miatt az önkormányzatnak hamarosan át kell vennie az üzemeltetést.
A Budavári Ruszwurm cukrászda és a Korona kávéház bérleti szerződését 2015-ben mondta fel az előző kerületi vezetés, ami után hosszú jogi viták kezdődtek, majd a Kúria döntése alapján 2019-ben megindult a kiürítési eljárás. V. Naszályi Márta korábbi polgármester azt állította, hogy a cukrászda nem fizetett bérleti díjat 2016 óta, miközben a vezetőség szerint az önkormányzat „védelmi pénzt” kért tőlük, amit Naszályi tagadott és rágalmazási pert indított.
Böröcz László, a jelenlegi polgármester szerint a cukrászdák több százmillió forinttal tartoznak az önkormányzatnak, és valószínűtlen, hogy ezt az összeget megkapják. Két lehetőséget vázolt fel: vagy az önkormányzat átveszi a vállalkozást és tovább működteti, vagy a helyeket a végrehajtás után ürítik ki, és novemberben újranyithatnak - számol be a Magyar Nemzet.
Kész, ennyi volt: elhagyta Magyarországot a népszerű műsorvezető - ebbe az ázsiai országba költözött
A kiköltözés gondolata februárban még szinte elérhetetlennek tűnt számára.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







