A mai kvíz régi fotókon keresztül mutatja meg a főváros ikonikus helyszíneit. Te hányat ismersz fel?
Több ezer milliárd forint kerül III. Károly király fejére: csak rövid ideig viselheti a koronát
Szombaton koronázzák királlyá III. Károlyt Londonban. Az uralkodó fejére csak rövid időre kerül a Szent Eduárd-korona, ugyanis az több mint 2 kilót nyom. A hivatalos eseményeken egy másik, könnyebb koronát visel az uralkodó.
Szombaton tartják III. Károly király koronázását Londonban. A ceremónia magyar idő szerint 11 óra után kezdődik, azzal, hogy a királyi pár elindul a Buckingham-palotából a Westminster-apátságba.
Az eseményen III. Károly hivatalosan is megkapja a koronaékszereket is, a figyelem középpontjában természetesen a király koronája van. A hagyomány szerint a koronázáson 1660 óta a Szent Eduárd-koronát használják, de az uralkodó ezt nem fogja sokáig viselni, mivel több mint két kilót nyom - az eseményeken inkább a kényelmesebb, egykilós birodalmi állami koronát használják.
A Szent Eduárd-korona aranyból készült, 2868 darab gyémánt, 17 zafír, 11 smaragd és 269 darab gyöngy díszíti, plusz jópár rubint is. A vg.hu korábban arról írt, hogy bár Károly koronájának piaci értékét nem lehet pontosan megbecsülni, de a szakértők szerint nagyjából 5 milliárd fontot érhet, ami átszámolva most kb. 2100 milliárd forintot ér.
Viszonyításképpen: a magyar költségvetés 4753,4 milliárd forintos hiánnyal zárt 2022 végén. Azaz a brit korona ennek egy jelentős hányadát fizetné.
A korona mellé több jogar is a koronázási ékszerek gyűjteményéhez tartozik. A Wikipedia szerint egyik tetején kereszt látható, 1661-ben készült. Aztán 1910-ben kiegészítették a világ legnagyobb gyémántjával, az 530 karátos, 106 grammos Afrika Nagy Csillaga gyémánttal - ezt az uralkodó a jobb kezében tartja a koronázás során. A másik jogart egy galamb díszíti, szintén 1661-ben készült, a galamb a szentlélek szimbóluma, ezt az uralkodó a bal kezében tartja majd.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ott lesz a szertartásn az országalma is, amely egy belül üreges aranygömb, körben és felül ékszerek díszítik szintén 1661-ből származik. A tetején egy kereszt van, amely egyfelől Jézus uralkodását jelképezi a világ felett, másrészt magát az uralkodót, mint a hit védelmezőjét.
Ezek mellett még öt kard is szerepet kap majd a szertartáson, valamint különféle gyűrűk, ékszerek, és egyéb kegytárgyak is.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








