Kié a közterületen álló gyümölcsfa termése, és leszedheti-e bárki a házak előtt érő meggyet, cseresznyét vagy szilvát?
Jogszerűtlenül kivitelezett termékmegjelenítésért bírságolta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az ATV-t a Napló című műsor egyik riportja miatt. A testület ezen kívül egy karcagi és szolnoki helyi rádió műsorainak vizsgálata során hiányosságot tárt fel, ezért bírságot rótt ki a szolgáltatójukra, emellett a szolnoki rádió burkolt reklámot is közzétett.
Túllépte a jogszerű termékmegjelenítés kereteit az ATV Napló című műsorszámának november 13-i adásában egy magánklinika szolgáltatásairól készült riport, állapította meg egy bejelentés nyomán indított vizsgálat alapján a Médiatanács. A műsorban reklámszerű eszközökkel hívták fel a figyelmet egy magánklinika szolgáltatásaira, ezzel pedig megsértették a termékmegjelenítés azon szabályát, mely szerint az nem szólíthat fel direkt módon egy áru megvásárlására vagy egy szolgáltatás igénybevételére. A testület a fentiek miatt 250 ezer forint bírságot rótt a csatorna szolgáltatójára.
A helyi vételkörzetű kereskedelmi rádiók hatósági ellenőrzése során tárt fel több jogsértést is a Médiatanács a karcagi Aktív Rádió 93,8 és a szolnoki Aktív Rádió tavaly július 4-i adásnapján sugárzott műsoraiban. A testület megállapította: az adott napon nem teljesült a karcagi rádió műsorában a magyar zene, a szolnoki esetében pedig a közszolgálati és a helyi közéleti műsorszámok arányára tett szerződéses vállalás. A fentiek miatt a Médiatanács a szolgáltatóra és annak vezető tisztségviselőjére is bírságot szabott ki.
Ezen felül a szolnoki rádió helyi étkezdék aznapi menüjét ismertető műsorszámaiban elhangzottak burkolt kereskedelmi közleménynek minősülnek, ezért a Médiatanács figyelmeztetésben részesítette a médiaszolgáltatót.
Rendkívüli bejelentés az MTA-tól: csodálatos égi jelenség ragyoghatja be a hazai égboltot a hétvégén
Az elmúlt napok intenzív naptevékenységének köszönhetően a hétvégén akár Magyarország felett is megjelenhet a sarki fény.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







