A világ olajellátása néhány kulcsfontosságú tengeri szoroson múlik: a globális tengeri olajkereskedelem több mint 90%-a mindössze nyolc szűk átjárón halad át.
A Cinema City mozihálózat súlyos döntést hozott. November 17-től kezdve a budapesti mozijaik csak délután 3-tól, a vidékiek pedig csak délután 4-től lesznek nyitva hétköznaponként - írta meg az ign.com.
Lerövidíti mozijainak nyitvatartási idejét a Cinema City az elszálló rezsi miatt – adta hírül az IGN Hungary. Mint írták, a budapesti mozikban délután 3 órától, a vidékiekben pedig délután 4-től lesznek vetítések hétköznaponként. A lapnak a mozihálózat PR- és marketingigazgatója, Buda Andrea azt mondta, hogy azért nem nyitnak majd ki 10 és 15, illetve 10 és 16 óra között, mert ez az időszak generálja a legkisebb forgalmat.
Azt, hogy meddig marad az átalakított nyitvatartási rend, nem tudni, de az intézkedés a karácsonyi időszakot és a téli szünetet nem érinti, abban a három hétben délelőtt is lehet majd mozizni a hálózat egységeiben. Az energiaárak emelkedése miatt egyébként már több mozi kénytelen volt részlegesen bezárni, a Budapest Filmhez tartozó filmszínházakban pedig hétfőn és kedden nincs vetítés.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







