Kihúzták a Hatoslottó 42. játékhetének csütörtöki nyerőszámait, a tét pedig 1,14 milliárd forint volt. Lássuk, sikerült-e valakinek a telitalálat!
Szerencsevadászok, figyelem! Ilyen sorsjegy még nem volt Magyarországon: ezzel kaszálhattok
100%-ban újrahasznosított papír alapanyagból gyártott, környezetbarát sorsjegyeket vezetett be a Szerencsejáték Zrt., amelyre Magyarországon eddig még nem volt példa. Az Ökokaland sorsjegypár főnyereménye 50, illetve 75 millió forint.
A Szerencsejáték Zrt. stratégiai céljaival összhangban évről évre csökkenti ökológiai lábnyomát. Ennek részeként a nemzeti lottótársaság 2021-ben 20 százalékkal kevesebb papírhulladékot termelt a megelőző évhez képest. Ehhez elengedhetetlen a szigorú nyomdatechnikai elvárások teljesítése is, azaz, hogy a sorsjegyek felületei kizárólag olyan anyagból készülhessenek, amelyek lehetővé teszik a szelektív gyűjtést és az újrahasznosítást.
A Szerencsejáték Zrt. 2022-től további lépéseket tesz a környezettudatosság növelése érdekében. Ennek eredményeképpen bevezeti az 1.000 forintos Ökokaland és a 2.000 forintos Ökokaland Extra sorsjegyét, amely már 100%-ban újrahasznosított papírból készült. Ez a lépés mérföldkőnek tekinthető a kaparós sorsjegyek több évtizedes történetében.
Az Ökokaland és a prémium kategóriás Ökokaland Extra nem csak tematikájában, de megjelenésében is a fenntartható jövő fontosságát hirdeti. Fő motívuma a jelenből egy zöldebb jövőbe tartó kaland, amely látványvilágában a környezettudatosságot hangsúlyozza, így például a megjelenített ikonkészletével a tudatos vízfogyasztásra, a megújuló energiaforrásokra, az ökolábnyom csökkentésére, valamint a fenntartható jövő fontosságára is felhívja a játékosok figyelmét.
Szerencse és társadalmi hasznosság kéz a kézben
A sorsjegyek társadalmi hasznossága nem újkeletű: 55 évvel ezelőtt a borítékos sorsjegyek bevételéből a magyar olimpiai csapatot támogatták, később pedig az eladott szelvények lakóházak és középületek megújulásához, valamint egyéb társadalmilag fontos ügyek megvalósításához járultak hozzá. Mindez napjainkban sem változott. A Szerencsejáték Zrt. minden év végén limitált kiadású karácsonyi sorsjegyeket árul, a befolyt összeg egy részéből pedig speciálisan kialakított, úgynevezett befogadó játszótereket épít, ahol a fogyatékossággal élő gyerekek együtt játszhatnak ép társaikkal.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A játékosok egyébként kifejezetten várták, hogy a sorsjegycsalád „zöld” kaparósokkal bővüljön, amelyet a társaság által elkészített piackutatás is visszaigazolt: a megkérdezettek 90 százaléka úgy nyilatkozott, hogy szívesen vásárolna egy környezetbarát kaparósból.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







