Scherer Péter régi barátja és pályatársa azt írta búcsúposztjában, hogy 'Pepe' hosszú, súlyos betgség végén ment el ma délelőtt.
Úgy tudni, Babicsek Bernát volt a szombati solymári lakástűz áldozata. Babicsek Bernát a Szeress most!, a Barátok közt és a Jóban Rosszban című sorozatokból volt ismert. Negyvenegy éves volt.
"Fájó szívvel, összetörve búcsúzunk barátunktól, kollégánktól Babicsek Bernát harmonikaművésztől, aki a mai napon tragikus körülmények között itt hagyott minket. Ő játszott a Szívósszemű Márta című dalunkban, és vendégünk volt az azt követő SYMA koncertünkön. Egy tehetséges művészt és barátot vesztettünk el a mai napon! Őszinte részvétünk a családjának!" - közölte a szomorú hírt az Irigy Hónaljmirigy zenekar hivatalos Facebook-oldalán.
A Blikk információi szerint Babicsek annak a halálos kimenetelű solymári lakástűznek az áldozata, ami szombat délután történt. Az esetről annyit tudni, hogy a nyolcvan négyzetméteres családi ház lakója nem adott magáról életjelet, ezért az egyik rokona behatolt hozzá. Az épületben egy holttest és egy korábbi tűz nyomai voltak.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








