Életét vesztette két posta munkavéi kézbesítőgzés közben a múlt heti, negyven fokot is meghaladó hőségriadó idején,
Elárulta Boros Lajos, hogy miért kellett otthagynia a rádiózást: mint állítja, nem ő akart távozni, Bochkor Gábor mondta neki, hogy már túl öreg a műsorhoz. Ezzel szemben egykori kollégája azt mondta, közösen döntöttek arról, hogy Boros nyugdíjba vonul.
Nem ő akart távozni, hanem Bochkor Gábor küldte el a rádióműsorukból, miután úgy vélte, kiöregedett - mondta Boros Lajos a a Blikk + Győző adásában. A rádióslegenda arról mesélt, hogy eléggé pitiáner módon adták tudtára, hogy már nem tartanak igényt rá:
Volt egy értekezlet, ott ültek a kollégák, Bocsi tologatta be a témákat, majd egyszer csak azt mondta: Lajos, hatvanéves lettél, mondjál fel, légy szíves
- mesélte Boros Lajos, aki emellé még azt a magyarázatot kapta, a kora miatt nem tudták felvenni a harcot az akkor épp erősödő konkurenciával, Sebestyén Balázsékkal.
Bochkor Gábor is reagált egykori társa állításaira, mint elmondta, Boros az utolsó években maga mondta, hogy elfáradt, nincs már kedve rádiózni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ezt sajnáltam, de közösen megbeszéltük, végül abban maradtunk, hogy egy évig még marad, és ez az év róla szól majd. Megterveztük számára a búcsúturnét, amely meg is valósult, ez volt a Köszi, Lali turné. Amikor elárultam, hogy én így szeretnék tőle elköszönni, megölelt és megköszönte... Azt is szerettük volna, ha egy nagy bulival ér véget a közös pályafutásunk, de mivel közben megszűnt a Neo, erre már nem nyílt lehetőségünk. Lajos egyébként 65 éves volt, amikor befejeződött a Bumeráng
- mondta Bochkor, akinek most is fut reggeli műsora.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







