Legalább 15 métert zuhanhatott egy ipari alpinista a szegedi kormányhivatal tetejéről, a férfi a helyszínen meghalt.
Karácsony másnapján negyed tizenegykor érkezett a bejelentés a katasztrófavédelemhez, amely szerint Budapest XVII. kerületében szén-monoxid-mérgezés történt. A Borsó utcában egy 120 négyzetméteres családi ház előterében egy nyílt égésterű gázkazán és egy szintén nyílt égésterű vízmelegítő üzemelt jól szigetelő nyílászárók mellett. Az épületben négyen tartózkodtak, mind a négyen szén-monoxid-mérgezést szenvedtek. Egy felnőtt elájult, egy három hónapos kisbaba pedig életét vesztette. A helyszínen olyan magas szén-monoxid-koncentráció volt, amelytől a mérőműszer is kiakadt.
A legtöbbször akkor keletkezik szén-monoxid, amikor zárt térben nyílt láng ég, és nem megfelelő a levegő-utánpótlás. A tűz elhasználja a helyiség levegőjét és tökéletlen égés jön létre, amelynek a mellékterméke a rendkívül mérgező szén-monoxid.
Ahol zárt térben nyílt láng ég, ott állandó és automatikus szellőzésről kell gondoskodni, nem elég néha szellőztetni, az ablakokba légbevezetőket kell szerelni. Emellett érdemes évente egyszer ellenőriztetni a fűtőeszközöket, vízmelegítőket és szén-monoxid-érzékelőt is beszerezni.
Kegyetlen igazság derült ki a magyar lakáspiacról: egy élet munkája is kevés lehet a saját otthonhoz
A saját lakás sok magyar számára jóval elérhetetlenebbnek tűnik, mint amit az átlagbérek és a lakásárak egyszerű összevetése alapján gondolnánk.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







