A döntést a korábbi tapasztalatok indokolják, mert a vizsgálatok során sok hiányosság derült ki.
Balatonmáriafürdőn a vízügy emberei bontják az illegális stégeket, és flexszel vágják le a stégekre rakott kapukat – írja a hírbalaton.hu
Galácz György, Balatonmáriafürdő polgármestere a lapnak elmondta, 33 éve dolgozik a település élén, de eddig nem tett egy hatóság sem érdemben lépéseket az illegális stégek felszámolása ellen, ezért azok egyre szaporodtak. „Csak üdvözölni tudom, hogy a vízügy, amelyik nem is hatóság, nem tűr tovább” – fogalmazott. Galácz György közölte, hogy lakossági bejelentések nyomán jelentek meg a vízügy emberei, szedik le a kapukat a stégekről, és megkezdték több illegális bejáró elbontását is a tóparton.
A polgármester tudomása szerint, ahol szerepel név az engedély nélküli stégeken, ott a tulajdonosokat megpróbálják elérni, hogy maguk bontsák el, számolják fel a bejárókat, vagy ha arra van lehetőség – főleg a vízben lévő víziállásoknál – ott szerezzenek rá engedélyt. Különben ki kell fizetniük az elbontatást, ami többszázezer forint is lehet. Az önkormányzat felmérése szerint Balatonmáriafürdő mintegy 7-8 kilométeres partszakaszán már 120 illegális bejáróstég található.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







