Ilyen vízparti házat vehetsz ma 4-6 millió forintért Magyarországon: ezek lesznek az új slágernyaralók?

Szánthó Péter2023. június 20. 10:00

Manapság elég kevés lehetősége van annak, aki kevés pénzből akar nyaralót vásárolni Magyarországon: 30 millió alatt a Balatont felejtsük el, de a többi népszerű üdülőövezetben is nehéz labdába rúgni 20-25 millió forinttal. De azért lehet még találni olyan vízparti ingatlanokat, amelyeket pármillió forintért meg lehet venne - persze, sokmindenről kell lemondania, aki erre vállalkozik.

20-25 millió forintból a legnépszerűbb nyaralóhelyeken már évek óta nem lehet labdába rúgni szinte egyetlen magyarországi üdülőövezetben sem. Ahogy a Pénzcentrum korábbi körképéből kiderült, a Balatonnál 30 millió forinttal, de inkább annál többel érdemes nekilátni a keresésnek, ugyanakkor ajánlatos megbarátkozni a gondolattal, hogy közvetlen vízparti ingatlanra nagy valószínűséggel nem lesz elegendő csak egy jóval tetemesebb összeg.

Jelenleg Magyarországon a legolcsóbb nyaralóövezet egyértelműen a Tisza-tó. Az itt eladó ingatlanok átlagos négyzetméterára csupán 332 ezer forint vagyis harmada mint amennyit egy balatoni nyaralóért kérnek az eladók. Igaz, a terület is sokkal kisebb és a kínálat is viszonylag szűkös, de ha valakinek sikerül megcsípnie egy jó ajánlatot, akkor a balatoni árak harmadáért vásárolhat.

De mi a helyzet a legolcsóbb ingatlanokkal? A Pénzcentrum most a legnagyobb ingatlanhirdetési oldalon megnézte, hogy milyen vízparti ingatlant lehet venni 10 millió forintos vételár alatt. A kínálat nem túl bő, de kompromisszumokkal még ilyen kevés összegért sem lehetetlen a dolog. Viszont ilyen ingatlanok esetében a lakáshitelt jó eséllyel elfelejthetjük, de egy szabad felhasználású személyi kölcsön jó megoldás lehet a finanszírozásra!

Például a nyírádi horgásztónál, a Rókadombi Horgászegyesület horgásztaván már 4,1 millió forintért lehet venni egy horgászházat. A hirdetés szerint az ingatlan és a stég mellé még a horgásztóból kapunk résztulajdont. Maga a kisház 3x4,5 méteres, egy szigetelt szobából és egy speciális, méretre gyártatott ponyvával zárttá tehető teraszból áll - a külső állapota jó, a tető részben felújítandó állapotú, de nem ázik be.

Napelemes rendszer és antenna is helyet kapott, úgyhogy ez egy valódi, nullás rezsijű ház. A ház alatt zárható fém rekesz található, hogy a haltartókat, merítőket és egyéb halszagú dolgokat a házon kívül, biztonságosan tárolhassunk. A horgászstég 2,5x2,5 m méretű.

Még ennél is olcsóbban, 2,3 millió forintért lehet megvenni egy új építésű, szigetelt, energiatárolós napelem rendszerrel ellátott horgászkisházat a nyergesi horgásztavaknál.

Az építmény kívülről szigetelt, belül járólappal, ággyal, asztallal, gáztűzhellyel, bot tartókkal, rádióval és 230V-al rendelkezik. LED-es világítás kívül-belül, fixen bekábelezve, kapcsolókkal mindennel - áll a hirdetésben.

5,5 millióért Békés megyében, a Borozsgyáni horgásztavaknál kínálnak eladásra egy kisházat stéggel. Az áram be van vezetve, és stég is tartozik hozzá. A tavon az éves tagdíj 80 ezer forint.

6,9 millió forintért kínálnak eladásra Délegyházán, az V. tó partján, a Naturista Oázis Kemping területén egy kisházat. A ház körülbelül 15 méterre a vízszinttől, magas dombtetőn helyezkedik el, mely gyönyőrű panorámát tár elénk a vízre néző teraszról. 80 nm2 alapterületű telken található a 15 nm alapterületű a ház, további 12,5 nm-es fedett terasszal, mely igény szerint beépíthető. 

Villany és víz bevezetésre került, gáz nincsen. A fűtés télen egy 2000 W teljesítéményú fütőegységgel megolható. A víz ingyenes, a kemping területén lévő kútból érkezik illetve a megszűrt tó víz, nem ivóvíz minőségű. Fürdőszoba nincsen kialakítva, a kemping területén közös fürdőhelységekben biztosított a WC és zuhanyozási lehetőség, de igény szerint az ezekhez tartozó csatornába a becsatlakozás lehetősége biztosított.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

7,29 millió forintért Zámolyban vehetünk egy kis horgászházat, aminek kívül-belül lambéria boritása, közte 10cm-es üveggyapot szigeteléssel. 12 voltos sziget üzemű napelemmel ellátva, és egy új nagy teljesítményű munka akkumulátorral kiegészítve. 

A hozzá tartozó stég 2021 decemberében épült. A horgászat éves költsége 95 ezer forint, ami magában foglalja 2 fő éves horgászatát.

8,5 millióért már Budapest közelében is kapni vízparti kisházat, a péceli tavaknál. A kb. 300nm-es telken található, vasszerkezetű alapra készült épület két helyiségből áll, de igény esetén bővíthető, átépíthető illetve a kert végében van egy kis melléképület is. A stégek egy zárt kapurendszerrel ellátott telken állnak.

Jelenleg földútról lehet megközelíteni, de hamarosan szilárd burkolattal látják el az utat - ígéri a hirdetés.

8,9 millió forintért, a fentebb már említett Nyirádon már egy komolyabb kisházat lehet kapni, ami már akár 6 embert is be tud fogadni. Maga az épület 36 négyzetméteres, egyszintes, és egy 16 négyzetméteres terasz tartozik hozzá. Áramellátás 1000w-os inverterről működik.

Horgászhely nagyon jó elhelyezkedésű, "zsákutca" utolsó előtti helyén található, stéggel szembe nincs más tulajdonos, így gondtalan lehet a szembe dobás - áll a hirdetésben.

Hirdetések fotói: ingatlan.com

Címkék:
otthon, ingatlan, víz, nyaraló, kemping, ingatlanpiac, ház, vízpart, ingatlanvásárlás, nyaralópiac,