29 °C Budapest
Ez minden második magyar szülőnek gondot okoz: tehetetlennek érzik magukat

Ez minden második magyar szülőnek gondot okoz: tehetetlennek érzik magukat

2021. február 28. 19:07

A kisgyermekes szülők világszerte nagy tehernek érzik, hogy megfeleljenek az elvárásoknak, és bizonytalanok abban, hogy elég felkészültek-e az anyaságra, illetve az apaságra - világított rá a Nestlé megbízásából készített globális, reprezentatív Parenting Index kutatás, amely a modern gyereknevelés kihívásait vizsgálta. A friss szülők harmada egyedül érzi magát a szülés utáni hónapokban, és arra vágyik, hogy nyíltan és őszintén beszélhessen a problémáiról.

Svédországban, Németországban és Chilében a legkönnyebb ma szülőnek lenni - mutatott rá a Nestlé megbízásából készített reprezentatív Parenting Index felmérés, amely a világon elsőként vizsgálta azokat a környezeti, társadalmi és gazdasági tényezőket, amelyek megnehezítik, vagy éppen segítik a gyereknevelést. A globális kutatásban 16 országból összesen 8000 anya és apa vett részt, akik 0-12 hónapos korú gyermekeket nevelnek. A rangsort 11 szempont alapján állították össze, amelyek között szerepelt például a megfelelni vágyás, az anyagi biztonság, a munkáltatói támogatás, a baba természete és a szociális juttatások. A vizsgált tényezők nemcsak az országok közti különbségekre mutattak rá, hanem arra is, hogy a megfelelési kényszer világszerte nagy nyomásként nehezedik a szülőkre - még a legmagasabb pontszámmal rendelkező Svédországban is.

A megkérdezettek szerint a külső és belső nyomás a legnagyobb kihívás a modern gyereknevelésben. A megkérdezettek 51%-át nyomasztja, hogy mások mindent jobban tudnak náluk, amihez a közösségi média is hozzájárul. A szülők harmada úgy érzi, hogy nincs felkészülve az anyaság vagy apaság nyers valóságára, a válaszadók 53%-ának pedig több kompromisszumot kellett kötnie gyermeke születése után, mint amire fel volt készülve. A szülés utáni hónapokban 32%-uk egyedül érezte magát, annak ellenére is, hogy a digitális eszközök már rengeteg kapcsolódási lehetőséget kínálnak. A megkérdezettek 45%-a pedig folyamatos bűntudattal küzd, mert nem érzi magát elég jó szülőnek. Igaz, ezen némileg enyhített a COVID19-járvány: ennek hatására sokan több támogatásról és elfogadásról számoltak be a környezetükben.

A magyarok is magas elvárásokkal küzdenek

A Parenting Index kiegészítéseként a Nestlé Hungária egy külön kutatásban arra kérte a magyar szülőket, hogy egy 1-től 7-ig terjedő skálán értékeljék a gyereknevelés kihívásait. Ezek alapján a válaszadók közel fele gondolja úgy, hogy anyának vagy apának lenni nehezebb, mint amire számítottak. Kétharmaduk szerint nagy nyomás nehezedik az anyákra, hogy megfelelően táplálják gyermeküket, 56%-uknak pedig sokszor van lelkiismeret-furdalása, amiért nem elég jó szülő.

Bár a gyereknevelés egy rendkívül felelősségteljes feladat, szülőként mégsem szabadna túl szigorúnak lennünk magunkhoz. Fontos, hogy legalább annyira figyeljünk oda saját testi-lelki jólétünkre, mint a babáéra, hiszen akkor tudjuk a legtöbbet nyújtani számukra, ha mi is kiegyensúlyozottak vagyunk. Gyermekünk egészséges fejlődése szempontjából rengeteget számít, ha elég időt szánunk saját feltöltődésünkre. Ne akarjunk megfelelni a közösségi média hamis valóságának, és felejtsük el, hogy tökéletes szülőnek kell lenni: bőven elég, ha elég jó szülők vagyunk

 - tanácsolja Hérák Anita védőnő. Az anyák és apák harmada úgy érzi, hogy nem beszélhet őszintén a gyerekneveléssel kapcsolatos problémáiról és a kétségeiről, mert egy szülőtől mindenki azt várja, hogy boldog legyen. Nekik különösen sokat jelentene, ha többet és nyíltabban beszélhetnének az újdonsült szereppel járó nehézségekről: ezzel az állítással az összes megkérdezett 76%-a egyetértett. A válaszadók leggyakrabban édesanyjukhoz, anyósukhoz, illetve a védőnőhöz fordulnak tanácsért és támogatásért, de hasznos segítséget nyújthatnak a gyerekneveléssel kapcsolatos blogok, fórumok, weboldalak is.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 42 034 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,96%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 42 083 forintos törlesztőt (THM 10,01%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

"Egy kisbaba érkezésével család is születik. Tudjuk, hogy minden ezzel járó öröm ellenére szülőnek lenni nem könnyű. Hiszünk benne, hogy minden szülőt támogatnunk kell és tiszteletben kell tartanunk azokat a döntéseiket, amiket a baba születését követő első 1000 napban hoznak. A Parenting Index egy fontos első lépés a szülővé válás komplexitásának megértésében. Mi egyedül nem tudunk mérhető változásokat létrehozni, ezért is fontos, hogy együttműködjünk minden olyan szereplővel, aki nyitott a párbeszédre és változást akar elérni. Hogy együtt, közösen egészségesebb, boldogabb generációkat neveljünk" - mondta Evetovits Iván, a Nestlé Infant üzletágának vezetője.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ez lehet a 2022-es nyár új slágeritala Magyarországon? Hihetetlen, mennyien kattantak rá

A magyar piacon is megjelennek az enyhén alkoholos, gyümölcsös italok, egy felmérésből pedig kiderült, hogy a fiatalok különösen nyitottak ezekre az alkoholos frissítőkre.

Láthatáron a nyugdíjösszeomlás: rengeteg magyarnak lehet kemény nélkülözés az időskor

Sokan gondolják, hogy teljesen tudatosan szervezik a pénzügyeiket, és nem értik, hogy hova folyik a pénzük a hónap végére.

Ez lehet a jövő igazi sikerszakmája: rommá keresheti magát a gyerek, ha kitanulja?

Csak úgy, mint a többi technikai vívmányt, úgy a 3D nyomtatót is ajánlják szakértők a gyerekeknek is, hiszen rengeteget tanulhatnak, miközben alkotnak.

Őrült drágulás a magyar zöldségeseknél: sokan már így védik ki a kegyetlen inflációt

Nem járunk az élen abban, hogy elegendő zöldséget és gyümölcsöt együnk. A napi közel fél kiló gyümölcsöt és zöldséget pedig egyre nehezebb beszerezni.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. június 26. vasárnap
János, Pál
25. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2022. június 25. 19:22