A szereposztás önmagában is figyelemre méltó.
22 év és tízezer epizód után véget érhet Magyarország egyik legmeghatározóbb kereskedelmi tévés szappanoperája, a Barátok Közt - ezt állítják legalábbis a Blikk forrásai. E szerint arra kérték az írókat, kezdjék elvarrni a szálakat, a színészek pedig már új munka után néznek.
2021 nyaráig kerülhetnek adásba hazánk legrégebb óta képernyőn lévő szériájának részei - írja a bulvárlap. Ez nyilván nem független attól a ténytől, hogy a fénykorában kétmillió nézőt vonzó műsor nézettsége ma már egyre csökken, a csatorna egyre távolabb teszi a főműsoridőtől.
A lap forrásai szerint a sorozat íróival már közölték, kezdjék elvarrni a történetszálakat, hogy egy, a 22 éves sorozathoz méltó befejezést kapjon a széria. December végéig befejeződhet az új részek írása, azaz legkésőbb tavasszal a forgatásnak is vége lehet, így a nyáron elköszönhetnek a nézők a Mátyás király tér lakóitól.
"Eleinte nyugtattak minket, hogy a pletykák ellenére ne aggódjunk, jó a nézettség, de én úgy tudom, már döntöttek, vége. Bevallom, arcul csapott, ki kell találnom, mihez kezdek a jövőben."
- mondta nekik az egyik névtelenséget kérő színész. A benne szereplő színészek közt többeket is váratlanul értek a hírek, annak ellenére is, hogy az utóbbi időben már beszéltek arról többször, meddig tarthat a két évtizedes történet a jövőben.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







