16 °C Budapest

Másodpercek alatt emészti fel a házad a tűz: ennyi is elég az ünnepi tragédiához

2019. december 24. 16:02

A karácsonyi időszakban jelentősen megszaporodnak az ünnepléshez köthető tűzesetek, ám ezeknek csak egy részét okozzák a karácsonyfához közvetlenül köthető tüzek. Az ünnepi időszakban ugyanis óriási veszélyforrás a konyha is, és akkor a megannyi lángoló, csillámló csecsebecséről még nem is beszéltünk.

Az adventi időszakban és karácsonykor keletkezett lakástüzek száma ugyan évről évre csökken, mégis minden évben előfordul, hogy a tűz miatt az ünnepek alatt válik lakhatatlanná egy-egy otthon. A mécsesek és a koszorúk mellett az adventi házikó, a karácsonyfa, a hangulatvilágítás, a nem biztonságos égősor, a csillagszóró, vagy éppen a tűzhelyen felejtett étel a legkisebb óvatlanság miatt is könnyen tüzet okozhat, ezért ezekre mindenki fokozottan figyeljen oda

- hívta fel a Pénzcentrum figyelmét Dóka Imre tű. főhadnagy. A szakértő mindezek mellet azt is elmondta, hogy advent első vasárnapja óta már tizenöt esetben riasztották a tűzoltókat karácsonyi díszítés, vagy koszorúk miatt keletkezett tűzesetekhez. Az advent első vasárnapján elhelyezett különböző dekorációs elemek karácsonyra olyan mértékben kiszáradnak a fűtött lakásban, hogy

pont karácsony idejére jelentenek kockázatot, míg a karácsonyfák jellemzően januárban emelik meg a lakásokban keletkezett tűzesetek számát.

A főhadnagy szerint a tűz megelőzésében a legfontosabb az, hogy a meggyújtott gyertyákat, mécseseket soha ne hagyja senki felügyelet nélkül, a fényfüzérekre is figyelni kell, hiszen ezek fokozott kockázatot jelentenek.

A karácsonyt követően lankad a figyelem, mindeközben a fák napról napra szárazabbakká válnak, így egyre fokozódik a gyúlékonyságuk is. Ez utóbbit soha nem szabad elfelejteni. Egy sokkoló videó rendkívül jól szemlélteti is a különbséget a nedves, illetve a száraz fa között a gyúlékonyság tekintetében:

Egyáltalán nem figyelünk

A hivatalos statisztikai adatokból kiderült továbbá, hogy a tűzoltók számára sem volt eseménytelen a tavalyi karácsony, hiszen minden nap történtek olyan tűzesetek vagy közlekedési balesetek, amelyeknél az ő beavatkozásukra volt szükség. Adventi díszítéshez köthetően negyvenhat, a pirotechnikai eszközök figyelmetlen használatából pedig huszonöt tűzesetnél kellett beavatkozniuk.

A főhadnagy mindezeken felül azt is kiemelte a Pénzcentrumnak, hogy a tűzestek 99 százaléka mindig emberi gondatlanságra vezethető vissza. Az ünnepi kiegészítők közül az őrizetlenül hagyott gyertyák, koszorúk, helytelenül gyújtott csillagszórók vagy a zárlatos karácsonyi égősorok voltak a tűzek okozói. Érdemes tehát mindig résen lenni, a nagyinak inkább elemmel működő műgyertyát venni, míg a rendes lánggal égőket soha nem őrizetlenül hagyni! Maradjunk tehát éberek!

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ég a város, ég a ház is

Sokatmondó, hogy 2018-as biztosítási statisztikák szerint a magyarok közül legtöbben (41 százalék) a tűzkártól féltik leginkább az otthonukat, ezt a betörés követi, közel egyharmados aránnyal. Nem is csoda hát, hogy hazánkban igen magas a háztartások biztosításokkal való védelme. Az akkori válaszadók közel kétharmada (62 százalék) védi az otthonát, ami jelentős növekedés a korábbi 47 százalékhoz képest.

Ez egyébként kifejezetten kimagaslónak számít, főleg, ha úgy nézzük, hogy a visegrádi országokban csak az ingatlanok harmadára-felére kötnek biztosításokat. Sok magyar háztartás tehát biztosítva van, de azért még bőven akadnak olyanok, ahol nincs aktív védelem, amit lehetőség szerint érdemes minél hamarabb pótolni. Egy esetleges, az ünnepekkor alkalmával bekövetkezett tűzeset ugyanis egy élet munkáját is tönkreteheti, és ha a károkért még csak a biztosító sem fizet, az egy egész családot is romba dönthet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem