Sokan a cukorkát, a csokoládét és a cukros üdítőket tartják a fogszuvasodás legfőbb okozóinak, pedig egy jóval hétköznapibb nassolnivaló is hozzájárulhat a problémához.
A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) szabályozásának módosítására kérte fel az ombudsman a nemzetgazdasági minisztert. Hiszen a jelenlegi kormányrendelet szerint a húszévesnél idősebb, nappali tagozatos középiskolások után nem, az ugyanilyen idős egyetemisták után viszont jár a pénz - írja a Magyar Nemzet.
Jelenleg a 20. életévét betöltött gyermek csak abban az esetben jogosít a csok igénybevételére, amennyiben felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanul, és a 25. életévét még nem töltötte be, vagy megváltozott munkaképességű személy, és állapota legalább egy éve fennáll, vagy egy év alatt előreláthatóan nem javul.
Így fordulhatott elő, hogy egy család nem tudta igénybe venni a kedvezményt, 20 éves gyermekük után, holott a fiatal nappali tagozatos végzős középiskolás, vagyis eltartottnak minősül és tanulmányokat is folytat.
Az ombudsman megkereste az ügyben Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, akitől azt szerette volna megtudni, milyen "jogalkotói megfontolás" áll a háttérben. A válaszból kiderült, hogy a jogalkotó a szabályozás megteremtésekor azt vette alapul, hogy a tanulók középfokú oktatási intézményben jellemzően a 20. életévük betöltéséig végeznek tanulmányokat, de vizsgálják az ombudsman észrevételeit.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







