A kormány bejelentette, hogy a családi adókedvezmény duplázását tervezik, ugyanakkor ha az inflációt és a bérnövekedést is betesszük a képletbe, akkor ez csak aprópénz lesz.
Mi folyik a magyar tőzsdén? Zuhan az ára ezeknek a papíroknak: rengetegen szabadulnának tőlük
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 54,44 pontos, 0,10 százalékos csökkenéssel, 56 338,50 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, pénteken eseménytelen nap volt a magyar tőzsdén, a BUX index alig csökkent, ami meglepő a geopolitikai feszültségek, a gázai konfliktus miatt. Az amerikai és az európai piacokon jelentős csökkenések vannak, de a rossz nemzetközi befektetői hangulat nem terjedt át a budapesti börzére.
A magyar papírok felülteljesítők voltak nemzetközi társaikhoz képest, az OTP 0,97 százalékos csökkenése is jobb teljesítmény az európai bankpapírokénál - tette hozzá.
- A Mol 8 forinttal, 0,28 százalékkal 2900 forintra erősödött, 796,8 millió forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 0,97 százalékkal 13 220 forintra csökkent, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 11,0 forinttal, 1,89 százalékkal 570 forintra esett, forgalma 446,2 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 1,14 százalékkal 8850 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4917,12 ponton zárt pénteken, ez 6,09 pontos, 0,12 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.