5 °C Budapest

Még egy hitelszövetkezet adta be a kulcsot

2014. december 19. 17:55

Az MNB az intézmény kérésére visszavonta a Magyar Vidék Hitelszövetkezet működési engedélyét, s felügyeleti biztosokat rendelt ki. A hitelszövetkezet - amelynek már nincs kötelezettségvállalása ügyfelei felé - korábbi közgyűlésén döntött a jogutód nélküli megszűnésről.

A Magyar Nemzeti Banknak (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa azért adta ki az engedély-visszavonásról rendelkező határozatát, mert a Magyar Vidék Hitelszövetkezet 2014 októberében tartott közgyűlésén döntést hozott a jogutód nélküli megszűnésről. Ezt követően a hitelszövetkezet kezdeményezte az MNB-nél tevékenységi engedélyének visszaadását, egyúttal jelezve azt is: nem kíván kereskedelmi bankká alakulásra vonatkozó működési engedélyt benyújtani a jegybankhoz. Azzal, hogy az MNB visszavonta a hitelszövetkezet tevékenységi engedélyét, automatikusan megszűnt annak tagsága is a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetében.

A Magyar Vidék Hitelszövetkezet még 2014 októberében valamennyi, az ügyfeleivel szembeni kötelezettségvállalását (így ügyfélbetéteit) átruházta egy másik piaci szereplő számára, illetve szinte teljes egészében átruházta hitelköveteléseit is. A hitelszövetkezet így jelen pillanatban érdemi üzleti tevékenységet már nem folytat. Mindezek miatt az engedély-visszavonás kapcsán nincs szükség betétesek kártalanítására az intézménynél.

Az MNB az engedély-visszavonásról ma közzétett határozatában 2014. december 19-től felügyeleti biztos kirendeléséről döntött a hitelszövetkezethez. A felügyeleti biztos ma átvette a szövetkezeti hitelintézet irányítását annak igazgatóságától, s az intézmény végelszámolásának elrendeléséig gondoskodik a megfelelő működésről.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. február 6. 18:42
Január végén számítottam a UPS osztalékemelésére, ilyenkor szokta bejelenteni ezeket, de most változ...
Bankmonitor  |  2026. február 6. 14:44
Mi lenne, ha a bankszámládon parkoló pénz nem csak várakozna, hanem minden egyes nap kamatot termeln...
MEDIA1  |  2026. február 6. 13:17
Tragikus hirtelenséggel elhunyt az állami tévé nemrég távozó műsorvezetője. Édesanyja szavai szerint...
ChikansPlanet  |  2026. február 6. 08:00
Kutatók egy olyan napenergia hasznosító eszközt fejlesztettek ki, amely a fotoszintézist imitálva ho...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 6. 18:29