Bankok vonulhatnak ki Magyarországról

Pénzcentrum
2012. november 30. 09:33

A bankokat érintő kormányzati intézkedések több anyabankot is stratégiája áttekintésére fognak késztetni, kivonulások, összevonások is lehetnek, üzletágakat zárhatnak be. A bankszövetség reményei szerint azonban erre nem kerül sor, mert a kormányzat gazdaságpolitikájában a költségvetési hiány tartása mellett helyet kaphat már a gazdasági növekedés ösztönzése is - nyilatkozta a Népszabadságnak Gyuris Dániel, a Magyar Bankszövetség megbízott elnöke.

A korábban kötött stratégiai megállapodások részelemei közül jó pár - például az árfolyamgát, az eszközkezelő - továbbra is működik, de általánosabb rendező elveket jelentő együttműködés megkötésére egyelőre nem törekszenek a kormánnyal. Természetesen azokban az eseti jellegű ügyekben, amelyekben szükséges és fontos az egyeztetés, továbbra is él a jó partneri viszony - tette hozzá.

Az elmúlt időszakban a deficitcél elérése minden érvet, a gazdaság élénkítését szolgáló minden egyéb szempontot háttérbe szorított, és ennek terhét sok esetben a bankszektor fizette meg - fogalmazott. Egy stratégiai megállapodáshoz arra van szükség, hogy legalább középtávra előre lehessen gondolkodni, ehhez pedig kiszámítható gazdaságpolitika és jogszabályi környezet kell - fejtette ki.

A magyar bankadó az uniós átlag tízszerese. A külföldi anyabankok ennek ellenére, adott esetben a recesszió miatt elszenvedett veszteségeik mellett is messze a törvényi minimumszint felett tartják a magyarországi leánybankok tőkéjét. Mindaddig azonban, amíg a tulajdonosok nem látják, hogy az általuk biztosított források esetében legalább olyan megtérüléssel számolhatnak, mint a környező régiós országokban, a pénzüket nem fogják idehozni.

Gyuris Dániel a lapnak beszélt arról is, továbbra is bíznak abban, hogy a bankadó nem marad fenn a jelenlegi formájában. Ha bankadó megmarad, akkor annak mindenképpen együtt kell járnia hitelezés egyfajta ösztönzésével, hogy a pénzintézetek csökkenthessék terheiket a lakossági és a vállalati hitelezés bővítésével - mondta. A tranzakciós illeték a bankár szerint nem vállalhatatlan mértékű.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az önkormányzati adósságrendezéssel kapcsolatban ismertette: az ötezer lakosúnál kisebb települések esetében mindkét fél számára elfogadható kompromisszum születhet az év végéig. A nagyobb települések esetében megoldást kell találni az év végével lejáró működési hitelek problémájára, egyelőre csak erről egyeztetnek a kabinettel. Ennek a mintegy 200 milliárd forintra rúgó tartozásnak az átstrukturálására nyitottak a bankok, de azt látniuk kell, hogy ha ezt megteszik, mire számíthatnak jövőre, amikor az adósságrendezésben érintett további nagyjából 300 milliárd forint hitelről dönteni kell - mondta a bankszövetség megbízott elnöke.

PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. június 13. 22:07
Nemzetbiztonsági törekvések és technológiai érdekek. Ez a két erő formálja, rendezi blokkokba a vilá...
KonyhaKontrolling  |  2026. június 13. 11:11
Két hete arról írtam, hogy bizonyos dolgok sokkal erősebben járulnak hozzá a boldogsághoz, mint a pé...
Bankmonitor  |  2026. június 13. 10:57
Hány adósnak emelkedhet októbertől a hitelkamata? Mennyivel növekedhetnek a törlesztőrészletek? Mily...
MEDIA1  |  2026. június 13. 10:49
A fideszes médiagépezet részévé vált Mediaworks két munkatársa, az elbocsátására váró József és a má...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 14. vasárnap
Vazul
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 13. 19:17