Miért pont ott vegyek részvényt?

Pénzcentrum
2011. október 9. 21:05

Az árfolyamgrafikonokra tekintve több érdekességet is megfigyelhetnek a szemfüles kereskedők. Az árfolyamok mozgásának iránya bizonyos szintek környékén megfordul, majd később ezeket a szinteket felfelé vagy lefelé áttörve nagy lendülettel mozdul tovább a kurzus. A mozgás irányát tekintve pedig vagy trendszerű - tehát jól azonosíthatóan emelkedő vagy csökkenő - mozgást végez vagy két árszint közé beszorulva, egy sávban folyik a mozgás. Ezeket a szabályszerű mozgásokat kihasználva könnyedén vehetünk fel kedvező hozam/kockázat arány mellett vételi vagy eladási pozíciót.

{{PCTOZSDESULI}}
Az árfolyamgrafikonok szemügyre vételénél megfigyelhetjük, hogy az árfolyam bizonyos szinteket meglehetősen nehezen lép át, sok esetben visszapattan azokról, más esetekben pedig egy idő után határozottan, és jelentős forgalom mellett áttöri azokat. Ezeket a szinteket nevezzük támasz, illetve ellenállás szinteknek.

Támasz és ellenállás

Támasz szintnek nevezzük a technikai elemzésben azt az árfolyamvonalat, árfolyam szintet, mely alá nem tud tartósan süllyedni az árfolyam. A támasz szintnél jelentős vételi hullámra lehet számítani, mivel a befektetők többsége úgy véli, hogy ez alá a szint alá már nem eshet az árfolyam. a támaszokat a legtöbb esetben egy lokális mélypont jelöli a grafikonon.

Az ellenállás esetében pont ellenkező a helyzet: ebben az esetben a befektetők döntő többsége úgy gondolja, hogy az árfolyam az ellenállásról le fog fordulni, azaz csökkeni fog, így eladói nyomás alakul ki a piacon. Az ellenállások a legtöbbször lokális csúcsokhoz tartoznak.

Árfolyammozgások

Az árfolyamok bármely instrumentum esetében alapvetően kétféle mozgást mutathatnak: sávos kereskedést folytatnak, vagy pedig trendszerű mozgást valósítanak meg.

Sávos kereskedés

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Sávos kereskedés esetén a lokális mélypontok és csúcspontok nagyjából azonos szinteken állnak, s ezen árfolyamszintek viszonylag jól meghatározhatóak. A sáv alsó szélét a fentieknek megfelelően támaszszintnek, míg a felső szélét ellenállásnak nevezzük. Kereskedési szempontból a sáv nagyon hasznos és kiválóan kereskedhető, hiszen a sáv alsó szélén egyszerűen csak vételi, míg felső szélén eladási megbízást kell adni. A sávos kereskedés további komoly hátránya, hogy amennyiben a sáv túlzottan szűk, a kereskedési költségek (megbízási díj, vételi-eladási spread, likviditás, stb.) akár a teljes nyereséget eliminálhatják.

Trend

A trendek kétféle formáját különböztethetjük meg: a csökkenő, illetve az emelkedő trendet. Emelkedő trend esetében a lokális mélypontok és a lokális csúcsok egyre magasabban állnak, míg csökkenő trend esetén a lokális mélypontok és a lokális csúcsok egyre alacsonyabban helyezkednek el. A trend legnagyobb előnye, hogy a trend irányába kereskedve magunk mellé állíthatjuk a valószínűségeket, lévén a trend irányú hullámok a hosszabbak. Egy csökkenő trendben lévő instrumentum esetén igen kicsi a valószínűsége, hogy a felugrásokat megfogjuk, így vételi pozíciók nyitása jó eséllyel veszteséget hoz számunkra. Ellenben a hosszabb csökkenő hullámokat könnyebb megfogni, így ilyen esetekben könnyebb a dolgunk, ha az árfolyam további csökkenésére fogadunk.

A cikk saját szolgáltatás népszerűsítését szolgálja.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 27. 21:36
Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr....
Bankmonitor  |  2026. április 27. 10:43
A hazai bankszámlapiacon ritka az olyan ajánlat, ami hosszú távú díjmentességet és kiemelkedően maga...
Holdblog  |  2026. április 25. 09:18
Az új kőolaj-beruházásoknak és az eletrifikációnak is új löketet adhat a közel-keleti háború. Mivel...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 27. 20:34