8 °C Budapest

Bekeményített az ombudsman:kukába a konzultációs vonalkódokkal

MTI
2011. augusztus 16. 14:02

Jogellenes adatkezelés miatt határozatban rendelte el Jóri András adatvédelmi biztos a Szociális konzultáció 2011 kérdőívein szereplő személyes adatok törlését - közölte az ombudsman sajtótitkársága az MTI-vel. Jóri András megtiltotta a kapcsolattartás céljára szolgáló adatokból képzett adatbázis (Nemzeti Konzultációs Nyilvántartás) létrehozását, valamint az azzal kapcsolatos jogellenes adatkezelést és -feldolgozást is.

Az ombudsman júniusban már megállapította, hogy a szociális konzultáció kérdőívei és a hozzájáruló nyilatkozat sérti az adatvédelmi törvény előírásait. A kérdőívek kezeléséről és a személyes adatok megsemmisítéséről szóló kérésének azonban a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) nem tett maradéktalanul eleget, ezért indított közigazgatási eljárást az ügyben, melynek eredményeként született meg a mostani határozat. Ennek felülvizsgálatát a Fővárosi Bíróságtól lehet kérni - olvasható a közleményben.
Az adatvédelmi biztos leszögezte: a Szociális Konzultáció 2011 kapcsán a törvényben meghatározott garanciák, mint a teljes anonimitás követelménye, továbbá az érintett véleménye és név-, lakcímadatai összekapcsolásának tilalma nem érvényesülnek.

Jóri András szerint a kérdőív felső részén található vonalkód a kérdőívet egyedivé, személyhez kapcsolhatóvá teszi, vagyis a véleményre vonatkozó adatok összekapcsolhatók a személyazonosító adatokkal, és az adatvédelmi törvény által előírt egyéb garanciák sem érvényesülnek. Példaként emelte ki, hogy "a lapokon az adatkezelés feltételeiről szóló tájékoztatás hiányos, a hozzájáruló nyilatkozat olyan adatkezelést is megenged, amely súlyosan sértené az érintettek jogait, az adatkezelés lényegi kérdéseiben szinte korlátlan lehetőséget ad az adatkezelő számára".

Mindezek alapján a biztos június elején felszólította KEK KH-t a személyes adatok jogellenes kezelésének megszüntetésére, egyúttal felhívta az adatkezelő figyelmét arra, hogy a kérdőívek kizárólag olyan formában rögzíthetők, amely nem tartalmazza a nevet, lakcímet, vonalkódokat, az aláírás és e-mail cím rovatot. Ezen túlmenően a visszaérkezett kérdőíveken kezelt összes személyes adat haladéktalan megsemmisítését kérte.
Állásfoglalásának viszont a KEK KH nem tett maradéktalanul eleget, így továbbra is fennáll annak a lehetősége, hogy a személyazonosító adatokat és a véleményeket a jövőben összekapcsolják - olvasható a közleményben.

Orbán Viktor miniszterelnök május elsején jelentette be, hogy szociális konzultációt indít. A kérdések között szerepelt egyebek között a védett kor bevezetésének lehetősége az 55 év felettiek esetében, valamint az, hogy az ország segély helyett inkább munkalehetőséggel segítse-e a munkanélkülieket.

Az MSZP május közepén arra hívta fel a figyelmet, hogy mivel vonalkóddal látták el a szociális konzultációs kérdőíveket, a kormány "személyre lebontva" tudni fogja, ki hogyan válaszolt a kérdésekre.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 29. 00:23
Nem követett el bűncselekményt az újságíró az NNI szerint. Panyi Facebookon mondott köszönetet azokn...
Bankmonitor  |  2026. április 28. 09:05
Egyes statisztikák alapján több, mint 500 ezer magyar költözhetett ki külföldre dolgozni az elmúlt é...
Holdblog  |  2026. április 28. 08:02
A következő hetekben, hónapokban dől el, hogy a TISZA által diktált gazdaságpolitika mennyire képes...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?