A Vatikáni Bank 2002 óta bocsát ki euró érméket, melyek azonban eddig csak gyűjtők számára volt elérhetők. Az EU azonban most arra kötelezte a pápai államot, hogy fizetési eszközként, névértéken is forgalmazzák az eurót.
Először használják fizetési eszközként a vatikáni ötvencentest, amin XVI. Benedek arcképe található. Az elmúlt nyolc évben ugyanis kizárólag gyűjtők számára volt elérhető a kibocsátott három vatikáni érmesorozat.
Az EU azonban egy tavalyi megállapodás értelmében arra kötelezte a pápai államot, hogy az érmék legalább 51 százalékát névértékén forgalmazza, így a szent szék múlt héten elkezdte fizetőeszközként használni az ötvencenteseit. Ezzel egy időben engedélyezték azt is, hogy a korábbi mennyiség kétszeresét bocsássa ki a Vatikáni Bank.
Mostantól sem lesz egyszerű azonban fellelni a kuriózumnak számító érméket, mivel egyedül a Vatikán falain belül, a helyi üzletekben, benzinkutakon fizetik ki velük a visszajárót, ráadásul egyszerre legfeljebb két érmét adhatnak belőle az eladók.
A vatikáni euróérmék ritkaságuk miatt valóságos unikumnak számítanak világszerte a gyűjtők között: akár névértékük ötvenszeresét is megadják értük.
Az első sorozat 2002-től 2005-ig került kiadásra. Ezek mindegyikén II. János Pál pápa, egykori vatikáni államfő arcképe látható, Európa 12 csillagjával és a "Citta' del Vaticano" (Vatikánváros) felirattal körülvéve.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A második sorozat, amit igen kis számban adta ki a Vatikáni Bank, még kelendőbb volt, igen rövid időn belül szétkapkodták, ma már az érmegyűjtők legféltettebb kincse. Ezen a sorozaton az államfői posztot ideiglenesen betöltő bíboros címere látható.
A 2006 áprilisában kibocsátott harmadik sorozaton XVI. Benedek pápa és a "CITTÀ DEL VATICANO" felirat látható. A portrétól jobbra a "2006" évszám és az "R" verdejel, balra a tervező monogramja, a "DL" van feltüntetve.
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







