Mozgalom a demográfiai katasztrófa elkerüléséért

2009. július 10. 08:47

A nagycsaládos életformát népszerűsítő mozgalmat indítottak szakemberek, akik azt is szeretnék elérni, hogy az állam jobban támogassa a több gyermeket vállaló szülőket. Kopp Mária pszichológus - az egyik kezdeményező - elmondta: hazánk annak ellenére tart a demográfiai katasztrófa felé, hogy a magyar a leginkább gyerekbarát társadalom Európában.

"A társadalomnak demográfiai érdekein túl mint a legfontosabb értékek hordozóját is meg kellene becsülnie a nagycsaládot, ezért nemcsak a gyermeknevelés költségeihez kellene jobban hozzájárulnia, hanem nagyobb erkölcsi támogatás mellett példaértékűnek kellene tekinteni a tudatosan vállalt nagycsaládos életformát" - olvasható Pauka Tibor és Tóth Ildikó A nagycsaládosok életmódja és körülményei című 2002-es könyvében.

Az idézett részben megfogalmazott gondolat megvalósításáért és népszerűsítéséért indítottak most mozgalmat Három királyfi, három királylány elnevezéssel demográfusok, szociológusok, pszichológusok. A még formálódó akció egyik kezdeményezője, Kopp Mária azzal indokolta a névválasztást, hogy a mesékben sokszor "a harmadik gyermek menti meg az országot".

Forrás: Magyar Hírlap

Hazánk demográfiai krízisére is vonatkoztatható ez a gondolat, hiszen "a magyar családokban pontosan rájuk, a harmadik gyermekekre lenne szükség ahhoz, hogy a népesedési csődhelyzetből következő katasztrófát elkerüljük". A pszichológus szerint tanulhatnánk a jó példákból, ahol a mienkhez hasonló lejtmenetet sikerült megfordítani azzal, hogy kiemelten támogatták a nagycsaládosokat.

"Régóta tudjuk, hogy a magyar fiatalok is sokkal több gyermeket szeretnének, mint amennyit végül is vállalnak. A felmérések szerint Európában mi vagyunk a leginkább gyerekbarát társadalom. A lakosság 70 %-a gondolja úgy, hogy gyermek nélkül nem lehet igazán boldog. Erre lehetne építeni" - hívta fel a figyelmet a SOTE Magatartástudományi Intézetének vezetője.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 29. 20:04
A 26. ARC közérzeti pályázatra 2026. július 28-án délig lehet jelentkezni. Magyarország egyik legism...
Bankmonitor  |  2026. június 29. 17:08
Mintegy 218 ezer szerződést véd a kamatstop, mely a tervek szerint 2026. szeptember végével lejár. E...
Buxelliott  |  2026. június 29. 06:33
Az ellenállásról lefordult az árfolyam, kialakult a várt rejtett divergencia, majd esésbe fordult az...
iO Charts  |  2026. június 28. 10:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Rivian részvény az elmúlt évek egyik leglátványosabb tőzsdei ki...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 29. hétfő
Péter, Pál
27. hét
Június 29.
Nemzetközi Duna-nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?