Egyre érdekesebb irányokba megy a nemzetközi műtárgypiac: korábban beszámoltunk már róla, hogy a vásárlásokat ma már nagyban segítik a számítógépes adatbázisok és az ezek által megteremtett összehasonlítási lehetőség, mostanra azonban úgy tűnik, hogy egy teljesen új kor kezdetén állunk, melyben a műremekeket már magukon a számítógépeken kell keresni. Aki kimarad, lemarad...tartják a szakértők.
Sok furcsaság történt már eddig is a virtuális világok királyaként számon tartott Second Life-ban, így talán azon sem kellene meglepődnünk, hogy "műtárgy" aukcióra is került már sor, ahol egyes pixelcsodákért óriási vagyonokat adtak. Az már jóval érdekesebb, hogy ezt követően valós, fizikailag is létező galériák kinagyították az online műremekeket és vászonra varázsolva őket 10 000 dolláros darabáron sikerült egytől egyig eladni őket.
Amikor már a New York-i Museum of Modern Art is felfigyel a digitális műalkotásokra és az Art News magazin is egyre inkább foglalkozik velük, akkor szakértők szerint érdemes lehet a jövő egyik legérdekesebb befektetéseként tekinteni a pixelcsodákra.
Ez egy olyan műfaj, ahol a művészeket a múzeumok és a galériák teszik naggyá, a jelek szerint pedig igencsak megvan az érdeklődés az új piac iránt ezekben a körökben. Számos profi úgy tartja, hogy most épp egy új művészeti korszak kezdetét éljük és ki ne szeretett volna potomáron vásárolni például impresszionista vagy éppen posztmodern irányzat kibontakozása idején...
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







