Itt a balatoni láz!

Pénzcentrum
2006. augusztus 14. 10:00

A Balatonon virágzik a turizmus, és egyre többen döntenek amellett, hogy házat vagy nyaralót építsenek, illetve meglévőket vegyenek meg és újítsanak fel. A Balatonon a vevők 95 százaléka magyar, akiket mind az ingatlanok állapota és a fejlett infrastruktúra, mind a turisztikai szolgáltatások vonzzanak.


A tóparti fekvéstől függően kell a négyzetméterárakat kifizetni, ám az igények mindenesetben nagyok, és az is lényeges a vevők számára, hogy ne legyenek túl magasak a havonta fizetendő költségek.

Az eladó ingatlanok közül a leginkább keresettek közé az apartmanok, új építésű társasházak és a sorházi házak közül a kisebb lakások számítanak- írja a Napi. Az ingatlanok keresettsége abból is fakad, hogy a közeljövőben autópálya vezet majd a Balatonra, illetve az, hogy a városok dinamikus fejlődésen mentek az utóbbi időben keresztül.

Balatonfüreden például aquapark épült az odalátogatók nagy örömére, valamint felújította az önkormányzat a reformkori városrészt. A városban található telkek négyzetméterára 14-15 ezertől 25 ezer forintig terjed, de az is előfordul, hogy egy-két jobban frekventált helyen akár még ennél is drágább lehet.

A családi házak a part mentén 20-29 millió forint közé esnek, az új apartmanok ára azonban meghaladhatja a 400 ezer négyzetméteres árat is. Aki házat vesz, azonban ne felejtse el, hogy a 10 százalékos illetéken kívül a balatoni önkormányzatok többsége épületadót vet ki az ingatlanokra, melyek mértéke az 500 forint per négyzetmétert is elérheti.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. június 9. 18:37
Az Államadósság Kezelők Központ (ÁKK) oldalán megjelent tájékoztatás alapján újabb kamatcsökkenés ér...
MEDIA1  |  2026. június 9. 10:31
A Hazaiban Hirdetünk kampány arra hívja fel a figyelmet, hogy a reklámpénzek jelentős része ma globá...
Holdblog  |  2026. június 9. 10:15
Az elmúlt két évtizedben a BB tengely lakossága egyre kevésbé használja a buszt és a vonatot, a szem...
iO Charts  |  2026. június 8. 14:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Palantir részvény az elmúlt öt évben +460%-ot emelkedett, de az...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 9. kedd
Félix
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?