A BAMOSZ tagok által kezelt befektetési alapok összvagyona 2,3 %-os havi növekedés után április végén 2.119 milliárd forintot tett ki. A hónap során öt új alap indult, egy pedig megszűnt, így a BAMOSZ tagjai a hónap végén összesen 184 alapot kezeltek. Az alapok az előző havinál némileg kevesebb, összesen 32 milliárd forint új tőkebefektetést vonzottak, míg a hozamuk közel 16 milliárd forint volt.
Az alapok összvagyonának 71 %-át kitevő 110 nyilvános nyíltvégű értékpapíralap vagyona áprilisban 0,8 %-kal bővült. A hónap során 2,3 milliárd forint új befektetés érkezett az alapokba, a hozamok viszont 10 milliárd forinttal növelték a vagyont. Az 5 zártkörű értékpapíralap vagyona 3,6 %-kal nőtt, 1,4 milliárd forintos hozamok mellett az alapokba közel 300 millió forint tőke érkezett. A hónap végi 49 milliárd forintos vagyon az alapok összvagyonának 2,3 %-a. (A grafikonok a zártkörű és nyilvános alapok vagyonát együtt mutatják.)
Az ingatlanalapok száma sem változott, a 21 alap vagyona a hó végén 410 milliárd forint volt, arányuk az összvagyon 19,3 %-a. Az átlagnál ismét valamivel lassabb, 1,5 %-os havi növekményből az új befektetés 3 milliárd forint volt, az alapok teljesítménye pedig 3,1 milliárd forintot tett ki. A hazai ingatlan alapok alapjai gyorsabban, 4 %-kal nőttek, a hónap végén vagyonuk már meghaladta a 79 milliárd forintot.
Áprilisban öt új garantált alap indult, egy futamideje pedig lejárt, így a hónap végén 43 alap létezett. Ezek összvagyona a hónap végén meghaladta a 147 milliárd forintot, ami az összvagyon 7 %-a. A garantált alapok igen dinamikus, 23,5 %-os havi növekményből 26,6 milliárd forint az új befektetés, 1,5 milliárd forint pedig a hozam hatása. Az 5 származtatott alap vagyona 1,1 %-os bővülést követően meghaladta az 5,4 milliárd forintot. A növekmény 92 %-ban az új értékesítés eredménye.
A 29 nyilvános, nyíltvégű pénzpiaci alap vagyona 4,1 %-kal nőtt a hónapban, és április végén közel 695 milliárd forintot tett ki. Az előző hónap kiugró mértékű friss tőkebeáramlása után az új befektetések némileg alacsonyabb szinten maradtak áprilisban, a pénzpiaci alapokba közel 25 milliárd forint tőkét fektettek be, míg a hozamok 2,7 milliárd forintot hoztak. Bár a márciusinál jelentősen kisebb arányban, de a befektetők 261 millió forintot ismét kivontak a kategórián belül 58 %-ot kitevő "klasszikus" pénzpiaci alapokból, így ezek vagyona csak 0,4 %-kal nőtt az 1,7 milliárd forintnyi hozam hatására. A likviditási alapok 9,7 %-kal bővültek, ami a 25 milliárdos új tőke mellett a közel 1 milliárd forintos hozamoknak is köszönhető volt. Az euróövezeti pénzpiaci alapok vagyona a hazai alapokénál gyorsabban, 40 %-kal nőtt.
Áprilisban ismét a 29 kötvényalap vagyona csökkent egyedül, 8,7 %-kal, az összvagyonuk a hónap végén 470 milliárd forintra csökkent. Áprilisban folytatódott a tőkekivonás, több mint 47 milliárd forintot vontak ki a kötvényalapokból. A hozamok hatására összességében az alapok vagyona 2,3 milliárd forinttal nőtt. A kötvényalapok vagyonának 80 %-át kitevő rövid kötvényalapok 10,3 %-kal, a hosszú kötvényalapok 2 %-kal csökkentek. A hazai kötvényalapok mellett idén először a globális alapokból is tőkét vontak ki, míg a dollár- és euróövezeti alapokba új befektetések történtek.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A devizális megoszlást is tekintve a 47 hazai, forint kockázatot viselő nyilvános pénzpiaci és kötvény alap továbbra is meghatározó, bár részesedésük az alapok összvagyonából folyamatosan csökken (míg egy évvel korábban 72 % volt, jelenleg már csak 54 %).
A 33 részvényalap vagyona 7 %-kal nőtt, és a hónap végén meghaladta a 219 milliárd forintot. Az új befektetések áprilisban 11,3 milliárd forinttal, a hozamok 3 milliárddal növelték a vagyont. Míg a tiszta részvény alapok vagyona ismét 2,2 %-kal csökkent, a részvényalapok vagyonának 94 %-át kitevő részvénytúlsúlyos alapok növekedése 7,7 % volt. A leggyorsabban az európai részvényalapok nőttek, a hazai és amerikai részvényalapokat viszont tőkekivonás, az utóbbiakat (és a globális alapokat) negatív hozam is jellemezte.
A 15 vegyes alap továbbra is igen dinamikusan bővült, áprilisban 12 %-os növekedést követően az alapok vagyona megközelítette a 104 milliárd forintot. Az alapok 9,5 milliárd forint tőkét vonzottak, a hozamok pedig 1,6 milliárd forinttal növelték a vagyont. Áprilisban ismét a 4 egyéb alap nőtt a leggyorsabban, vagyonuk 27,7 %-kal bővült és a hónap végén közel 19 milliárd forint volt. Az alapok 3,9 milliárd forintnyi friss tőkét vonzottak, és 220 millió forint hozamot termeltek.








