Nyugdíj mellett keresi rommá magát a kiégett autószerelő: 33 év után váltott melót, bejött neki

A karrierváltás ma már nem ritka jelenség, hiszen a munkavállalók sokszor keresik a számukra ideálisabb pozíciókat. Sokan nem pusztán a magasabb fizetés vagy a stabilabb munkakörnyezet miatt döntenek a váltás mellett, egyre gyakoribb, hogy a személyes kiteljesedés a fő motiváció.

A Side Hustles kutatása szerint a munkavállalók felének fejében megfordult a pályamódosítást. 42%-uk elsődlegesen a jobb munka-magánélet egyensúly érdekében, 33%-uk a magasabb fizetésért, 25%-uk pedig a karrierjük fejlődése érdekében fontolgatja a váltást.

Ugyanakkor a karrierváltás komoly kihívásokkal is jár: új ismereteket kell megszerezni, esetenként képzéseket elvégezni, és akár anyagi áldozatokat is igényelhet. Az erőfeszítések, a bizonytalanság és a komfortzónából való kilépés pedig sokakat visszatart, és inkább maradnak a biztos, de a minimum kompromisszumokat kívánó munkakörük mellett.

Gyakran az is előfordul, hogy valaki kényszerhelyzet miatt kénytelen a pályamódosítás mellett dönteni. Ennek több oka is lehet, többek közt munkahelyi leépítés, a szakma átalakulása, vagy a személyes, családi körülmények megváltozása. Ilyenkor egy teljesen új élethelyzethez kell alkalmazkodni, és a váltás kezdetben sokakban bizonytalanságot, félelmet vagy veszteségélményt is szülhet.

Ebben a helyzetben fontos annak felismerése, hogy milyen kompetenciáink vannak, amelyek akár egy teljesen másik területen is értékesek lehetnek. Emellett a megfelelő képzések, a tanácsadás, illetve a rugalmas hozzáállás is segíthet abban, hogy a kezdetben kényszerként megélt változás idővel lehetőségként éljünk meg.

Versenyautó-szerelőből biztosítási alkusz

A Pénzcentrumon most egy olyan karrierváltóval készítettünk interjút, aki versenyautó-szerelőből lett biztosítási alkusz. Az út nem volt egyszerű, és a váltást is kényszerhelyzet szülte, ám az elszántság és a megfeszített munka meghozta gyümölcsét.

A 75 éves István, aki nyugdíjasként is aktívan dolgozik, kisgyerekként fuvaros szeretett volna lenni, mert mint mondta, „lóbolond volt”, viszont néhány évvel később a kamionsofőrködés felé kezdett el kacsingatni. Emiatt is ment el autószerelőnek, mert a szocializmusban csak az lehetett kamionsofőr, aki megfelelt a következő három feltételnek: nős volt, beszélt egy idegen nyelvet és rendelkezett autószerelő végzettséggel.

„Gyakorlatilag ezért kezdtem hozzá az autószerelő szakmához, de utána annyira megszerettem, hogy ott ragadtam” – mondta, nem sokkal később pedig egy barátjának köszönhetően a versenyautózásba is belekóstolt.

Az egyik barátom ügyességi versenyekre járt, és elcsábított erre, így én is elkezdtem versenyekre járni. Ez nagyon megtetszett, a következő évben már országos terepbajnokságon vettem részt, ahol harmadik lettem. De nem sokkal később rájöttem, hogy nincs elég pénzem a versenyzéshez, és nem vagyok olyan tehetséges sem, így a versenyzést abbahagytam, és versenyautókat kezdtem szerelni.

Kizárólag a versenyautó-szerelésből viszont nem tudott megélni, mert nem volt annyi fizetőképes kereslet rá – pedig az akkori magyar átlagkereset 5-8-szorosát is hazavihette volna –, és külföldre sem akart költözni, így a hétköznapi autószerelő állását is megtartotta. Ez azt jelentette, hogy a szabadidejét szentelte arra, hogy a versenyekre felkészítse az autókat.

33 év után jött a váltás

István esetében a karrierváltás fő oka az volt, hogy a munkahelyén változás állt be, a korábbi vezetőséget egy új váltotta, és velük már nem ment olyan jól az együttműködés. A versenyautó-szerelést és az autószerelést nagyjából egyidőben hagyta abba. Mint mondta, az nem ment volna, hogy versenyautót szerel, és egyébként teljesen mással foglalkozik, mert az egy egész embert kívánó, mindennapos foglalkozás, és különösen fontos tisztában lenni az újdonságokkal.

Azt gondolta, hogy a szakmai kvalitásából és tisztességéből kifolyólag bármikor és bárhol el fog tudni helyezkedni, hiszen ismert szerelő volt, és tudták, hogy mit jelent a szakmában, ám mint mondta, ez egy hatalmas tévedésnek bizonyult.

Még csak rokon szakmában sem tudtam elhelyezkedni. Volt valaki, aki nagyon őszinte volt hozzám, és elmondta, hogy ő nagyon szeretné, ha nála dolgoznék, tudja, mit érek a piacon, de azt mondta: »nem kell az öregembernek a rigolyája«. Felvesz helyettem két 20 évest, akikkel beszélhet csúnyán, akiket nem kell megfizetnie, és akiket bármikor kirúghat. Ehhez hasonló jelenetek játszódtak le velem 3-4 helyen. Egyetlen egy helyre tudtam volna elmenni: gépkocsivezetőnek, de azt nem szerettem volna.

És így történt a nagy váltás, 20 év versenyautó-szerelés és 33 év autószerelés után István otthagyta a szeretett szakmáját. Nem sokkal később egy reklámújságban meglátott egy álláshirdetést: biztosítási területre kerestek embereket. A hirdetés nem csak azért volt vonzó számára, mert megszólítva érezte magát, hanem azért is, mert az egyik ismerőse keresett munkatársakat. Ezután felkereste az illetőt, és megkérdezte tőle, hogy alkalmasnak tartja-e arra, hogy ezen a területen dolgozzon, ő pedig azt mondta, hogy természetesen.

A kudarc nem volt opció

A döntés rövid ideig érlelődött benne, mivel a kapuk bezáródtak előtte, és csak arra gondolt, hogy valamiből pénzt kell keresnie, hogy a családját eltartsa. Mind mondta, a váltás nagyon nehéz volt, lelkileg teljesen megtiporta. A környezete is féltette, mert azt hitték, hogy nem fog tudni helytállni. Mint mondta, ez külön inspiráló volt számára, hogy bizonyítson.

A család és a barátok részéről a féltés nem volt alaptalan, ugyanis abban az időben sok szerencsevadász volt, mivel óriási volt a munkanélküliség, a biztosítási szakma pedig rengeteg embert beszippantott azzal az ígérettel, hogy nagyon sok pénz lehet a pozícióban keresni. „Arról viszont nem beszéltek, hogy ehhez mennyire tudatosan, mennyire szorgalmasan, mennyire önsanyargatóan kell a munkához állni” – mondta István.

Az új munkakörrel kapcsolatban nagy volt benne a bizonytalanság, tartott attól, hogy meg tudja-e ugrani a feladatot, mivel mint mondta, az emberek nem akarnak biztosítást venni, és rá kell ébreszteni őket arra, hogy a biztosításra nekik szükségük van. „Mivel kényszer alatt voltam, azt mondtam magamnak, hogy nekem ezt meg kell oldani, nem szabad, hogy kudarcot valljak” – fűzte hozzá. Mindezek miatt nagyon nagy elánnal fogott hozzá a szakma kitanulásához, minden alkalmat, minden lehetőséget megragadott, hogy tanuljon.

Egy pályára állító tanfolyammal kezdte a munkát, ami napi 5-6 óra elfoglaltsággal járt, és aminek a végén vizsgát kellett tenni, utána lehetett felkeresni az első ügyfelet. Ekkortájt volt a munkaadójának egy olyan akciója, melyben dirket marketing levéllel keresték fel az embereket. István azt kérte tőlük, hogy a leveleket ne küldjék ki postán, mert ő szerette volna ezzel személyesen megkeresni az ügyfeleket.

Több száz levél volt, és mindet személyesen vittem ki. Reggel 8 órakor felkeltem, felöltöztem, és a kis aktatáskával sorba jártam a címeket. Bemutatkoztam, hogy én vagyok a biztosító képviselője. Reggel 8-tól délután 4-ig egy kis ebédszünettel baromi szorgalmasan csináltam, ami abban az időben a kollégáim között csodaszámba is ment, mert míg ők hetente két-három biztosítást kötöttek, én nyolcat-tízet is meg tudtam kötni.

Mint mondta, a biztosítónál a munkát először rettenetesnek találta, mert olyat kellett csinálnia, amit soha életében korábban: addig hozzá mentek a különböző emberek, hogy szerelje meg az autójukat, onnantól viszont neki kellett felkeresnie másokat, ha el akart adni valamit.

„Ez azért két nagyon különböző dolog, és nehéz volt, de szigorú elhatározásom volt, hogy nekem ezt meg kell tudnom csinálni. És mivel az alaptermészetem olyan, hogy nálam mindig félig tele van a pohár, így át tudtam ezen a dolgon lendülni” – fejtette ki.

Majdnem négyszer magasabb lett a fizetés

Azt gondolja, hogy a legnehezebb ebben a munkakörben a kifogások profi kezelése, a legnagyobb előnye pedig a kényelem és a fizetés. Megjegyezte, hogy mikor otthagyta az autószerelést, havi 40 ezer forintot keresett, a biztosítónál dolgozva ugyanakkor már az első hónapban 150 ezer forintot vitt haza. Mint mondta, ez egy olyan löket volt, hogy azt gondolta, itt érdemes nagyon szorgalmasnak lenni, és ő az is volt, és mindent elkövetett annak érdekében, hogy sikeres legyen új szakmájában.

Hogy ilyen fegyelmezett tudott lenni az új pozíciójában, az is hozzásegítette, hogy ezt a hozzáállást már az autószerelés alatt magáévá tette. Mint mondta, a verseny-autó szerelés nagyfokú precizitásra és szorgalomra tanította, valamint arra, hogy mielőtt gyakorlatban próbálnánk ki valamint, tanuljuk meg elméletben. Mindezeket pedig alkalmazta a biztosítói munkakörében is.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a munka öröme nagyon hiányzik számára, mivel ezt a biztosítási területen nem igazán tudja értelmezni.

A hosszan tartó boldogságot mindig a jól végzett munka öröme adta számomra. A biztosításban nem tudom ezt egyszerűen értelmezni.

Hozzátette azt is, hogy amikor megköt egy biztosítást, fejben mindig kiszámolja, hogy azért mennyi pénzt fog kapni, viszont mikor autót szerelt, ez soha nem jutott eszébe.

Mint megjegyezte, a biztosítás egy nagyon kényelmes munka, amivel sokat lehet keresni, ugyanakkor hivatásnak nem tudja tekinte, az számára a versenyautó-szerelés volt.