Durva számlát kapnak a szülők: hiába követelik, nem kötelező befizetni

Pénzcentrum2018. szeptember 9. 19:22

Ezek voltak a 36. hét legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb hírei a Pénzcentrumon. A teljes írás elolvasásához kattints a címekre, vagy a képes ajánlókra.

Borsos számlát kapnak a héten a szülők: hiába követelik, nem kell befizetni

A legtöbb iskolában, sőt már az óvodákban is szednek osztálypénzt, illetve csoportpénzt az évközben felmerülő költségek fedezésére. Néhol csak pár száz forintot kell befizetni havonta, de akad olyan intézmény is, ahol 10 ezer forintot kérnek egy gyermek után minden hónapban. De vajon jogszerű-e ez így, és mi történik azzal a szülővel, aki ellenáll, és úgy dönt, nem fizet egyben?

Ingyen is letudhatod a hiteled: a kiskapu, amit csak kevesen ismernek

Az egyik leghasznosabb dolog, amit meglévő jelzáloghitelünkkel tehetünk, ha lehetőségeinkhez mérten megpróbáljuk előtörleszteni. Akinek viszont lenne rá lehetősége, azt akár az előtörlesztés költsége is visszatarthatja. Összegyűjtöttük, hogy melyik banknál mennyit kell fizetni az elő- illetve végtörlesztésnél, és utánajártunk annak is, hogyan tudjuk ingyenesen előtörleszteni a kölcsönt.

Kollégium-para: külföldiek, vendégmunkások szorítják ki a magyar hallgatókat

Magyarországon az állami felsőoktatásban ma 44 444 hallgatót tudnak ellátni az intézmények kollégiumai. Ennél azonban csak nappali tagozatos hallgatóból 2017/18-ban több mint 4-szer annyi volt. Sok helyen tehát óriási, akár 4-5-szörös a túljelentkezés a meghírdetett ágyakra, míg máshol, kevésbé népszerű egyetemek esetében kihasználatlanul állnak az épületek. Rengeteg hallgató lakhatási helyzetét nehezíti ráadásul az is, hogy a fővárásoban, illetve a legnagyobb egyetemvárosokban évről-évre egyre drágábbak az albérletek, amiket sokan nem tudnak megfizetni, ennek hatására viszont a kollégiumokba is többen jelentkeznek, ahová így még nehezebb bejutni. Annak viszont, akinek sikerül örülhet, hiszen a legnépszerűbb egyetemek kollégiumaiban sem kell - néhány kivétellel - 20 000 forintnál többet fizetnie, és sok helyen 2 ágyas szobák és szobánkénti vizesblokk áll a hallgatók rendelkezésére.

Milliókat bukott a magyar család: fiaskó lett a külföldi munkavállalás vége

Nem elég, ha valakinek van megtakarított pénze vagy passzív jövedelme, és az sem, ha ismerősök segítik az újrakezdést a kiszemelt célországban. Hiába könnyebb elindítani egy vállalkozást például Spanyolországban, mint Magyarországon, csúnya bukta lehet a vége: kemény munka, elhivatottság és kitartás nélkül nem megy. Ágiék több millió forintot buktak, végül visszaköltöztek Magyarországra.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Minden a zsebpénzen múlik: sok szülő elrontja, a gyerek örökké fizetheti az árát

A zsebpénz kérdése minden családban előkerül előbb vagy utóbb, sok helyen rengeteg bizonytalanság, és főleg vita van körülötte. A szülők nem tudják eldönteni, adják-e vagy ne, beleszóljanak-e, mire költi a gyermek, vagy hagyják, hadd tanulja meg a saját kárán?

Óriási lehúzás a boltokban, piacokon: lemértük, a mérleg nem hazudik

Gondoltad volna, hogy egy görögdinnyénél gyakran több pénzt fizetsz ki a kukába való héjra, mint magára a lédús gyümölcshúsra? Pedig így van. Ráadásul a dinnye nem az egyetlen gyümölcs, aminek a héjáért és/vagy a magjáért is mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk. 12 terméket vizsgáltunk meg abból a szempontból, hogy az 1 kilós árnak hány százalékát fordítjuk az ehető, illetve hány százalékát az ehetetlen részekre. Meglepő eredmények születtek.

Magyar találékonyság: bérelt lakásokkal keresik magukat degeszre külföldön

Sokan vannak, akik teljesen új életet szeretnének kezdeni külföldön. Blanka, Szilvia és Andrea úgy döntöttek, vállalkozást alapítanak Spanyolországban. Az ország más-más részein foglalkoznak általuk kibérelt lakások kiadásával. Mindezt természetesen a tulajdonosok tudtával teszik. A Pénzcentrumnak elárulták, mekkora kezdőtőkével vágtak bele az üzletbe, hogyan telnek mindennapjaik, milyen nehézségeik vannak és azt is elárulták, tervezik-e, hogy valaha visszatérnek Magyarországra.

Címkék:
pénzcentrum.hu, hírek, pénzügyek, penzcentrum, osztálypénz, lakossági pénzügyek,