Kezdődik: csökkennek a bérek a vasárnapi boltzár miatt

Pénzcentrum
2015. március 17. 12:02

Az áruházláncok kivárnak: egyelőre nem bocsátanak el alkalmazottakat a vasárnapi zárva tartás miatt. Azonban több éjjel-nappali bolt is bezárásra kényszerül este 22 órától a szigorítás miatt, ez viszont hamar leépítésekkel járhat.

FRISS! Kiterjesztették a törvényt

Az Országgyűlés kedden törvényben rögzítette: a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló jogszabály hatálya azokra az üzletekre is kiterjed, amelyek benzinkút területén működnek, de nem árulnak üzemanyagot, valamint azokra, amelyek azonos helyen és időben folytatnak kis- és nagykereskedelmi tevékenységet.

A kis- és nagykereskedelmi tevékenységet egyszerre folytató üzletekre vonatkozó korlátozást több sajtóorgánum is lex Metróként értelmezte, vagyis úgy, hogy a szabályozás célja, hogy a Metro áruházak se nyithassanak ki vasárnaponként.

A benzinkutak területét érintő szabályozással kapcsolatban a törvényalkotási bizottság ülésén a kormánypártok részéről megerősítették: a benzinkutak saját üzletei nyitva lehetnek vasárnaponként is, a töltőállomások területén működő, de üzemanyagot nem áruló boltokra viszont vonatkozni fog a vasárnapi tilalom.

Egymás sarkát taposták szombaton a vevők több budapesti üzletben. Március 15-től a nagyobb boltok nem tarthatnak nyitva vasárnap, a bevásárlást hétfőtől szombatig kell elintézniük a magyaroknak - derül ki a Hír TV beszámolójából.

A nagyobb sorállás elkerülhetetlen. Ez azt is fogja egyidejűleg jelenteni, hogy a vásárlásra fordítható idő megrövidül, és ebben az esetben feltehetően összességében a családok kevesebbet fognak vásárolni

 - mondta el Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Hét közben az üzletek tovább tartanak nyitva, ez az üzletláncok egyik válasza a vasárnapi zárva tartásra. A másik pedig a létszámstop.

A Spar jelentős költségmegtakarítási intézkedéseket léptetett életbe az elmúlt hetekben, melynek köszönhetően a munkaerő toborzását lelassítottuk, de elbocsátásokat ettől függetlenül nem tervezünk. A vasárnapi bérpótlék kiesésével kapcsolatosan folyamatosan dolgozunk olyan megoldásokon, amelyekkel a bérkiesést kompenzálni tudjuk a dolgozóink felé

 - mondta el Maczelka Márk, a Spar Magyarország kommunikációs vezetője.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ha a dolgozó beosztása nem fix, 18 órától délutáni bérpótlék jár neki. De a délutáni bérpótlék kevesebb az eddigi, 50 százalékos vasárnapi bérpótléknál.

Az egyik svéd bútoráruháznak több mint hétszáz alkalmazottja van Magyarországon. Az ő pénztárcájuk is vékonyabb lesz a vasárnapi zárva tartás miatt.

Természetesen minden olyan pótlékot megkapnak, amit előír a munka törvénykönyve, beleértve a hétvégi és a délutáni pótlékot is (...). Ha arra kérdez rá, hogy a maximális megkapható bér az összességében alacsonyabb lesz-e, akkor a válaszom igen

- mondta el Varga-Nagy Eszter, az IKEA Magyarország PR-munkatársa.

Több éjjel-nappali bezár

Több éjjel-nappali bolt is bezárásra kényszerül 22 órától a tegnaptól hatályos szigorítás miatt. A Hír TV-nek nyilatkozó kereskedő szerint a nyitvatartási idő korlátozása elbocsátásokkal járhat. Ma már csak azok az üzletek lehetnek nyitva éjszaka, amelyek 200 négyzetméternél kisebbek és a tulajdonos vagy családtagja áll a pult mögé.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm